de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)
Harmadik könyv. A pápa, vonatkozással a polgáriasodásra s a népek boldogságára fejezet
272 Ilyen tehát azon drága halál, melyet a szerzetesi engedelmesség csodálatosan valósít ; élő s igaz áldozat, melyben az ember egészen feláldozza magát Istennek, embertársainak s mindennek, mi nagy és fönséges. Ti azt nem fogjátok fel, korunk büszke szellemei, kik gyönyörködni tanultatok az emberi ész minden nagyravágyó csalképében, s a függetlonség minden ábrándjában. — Tudom én azt. — De mindenre kérlek titeket, őrizkedjetek ócsárolni azt, mit ti nem ismertek, de a szentek s legnagyobb lángelmék ismertek, s nekünk vallásos végrendeleteikben örökségül hagytak ....... „Ti nem foghatjátok fel, és néha mégis panaszkodtok; óli ! a föld reng lábaitok alatt, s ti tudományos kérdéseket tesztek föl annak megvitatására, minő vész pusztítja az emberiséget. Különös dolog ! Ugyanazon időben látnak benneteket esztelen gőgtől mámorosán énekelni az örvény fölött; s szünet nélkül tántorogva az életben dicsőítitek a teljes gondolkozás- és szólásszabadság féktelen hatalmát, melynek kicsapongásaitól ti is borzadtok; ti dicsekedtek e hatalommal, mely mindig rombol, a nélkül, hogy valaha építene : jól van, de mások azt határozták, hogy visszahódítják a szabadságot, a rendet és lelkök nyugalmát az által, hogy saját akaratukat az isteni akaratnak alávetik, s a tévely, zavar és az emberek sziveit csábító gonoszság e hatalmát az Isten s egy tőle rendelt tekintély kezeibe leteszik. Az Isten ellen föllázadni, igáját vakmerőén elvetni, ép oly könnyű, mint szomorú. Fékezni a háborgó gögöt, a nyugtalan gondolkodást, a vak szenvedélyeket s egész rendetlen énünket, melynek függetlensége bennünket lealacsonyít s megöl, ez annyit tesz, mint felszabadulni s élni. Ez annyi, mint valóban hatalmas s békés országba lépni, melyben az Isten s vele az engedelmeskedő ember is uralkodik, mert hatalmát és szabadságát a legnemesebben használja. És ha igy e csalfa s gyászos életnek meg kell is halnunk ; ha értelmünket s vágyainkat azon irányhoz kell is alkalmaznunk, melyet a vallás ad, s melyet maga az Isten tekintélyével felruház : úgy ebben leghősiesb, legdicsőbb s leggyümölcsözőbb áldozat rejlik : önmagunk feláldozása, s az ember legszilajabb ellensége, saját szelleme s szive fölött kivívott győzelem. Mi hal tehát itt meg ? A mi az életre nem méltó ; a mi a léleknek akkor ad életet, midőn megszűnt létezni : a gőg , le- dérség, hiúság, szeszély, telhetetlenség , a bűn és szenvedély. Az ember nem semmisíti meg, sőt ellenkezőleg, föléleszti s erősíti, a mi méltó az életre, az erényt, önmegadást s a valódi bátorságot, s igy történik aztán, hogy az engedelmes ember önmaga urává lesz, bizonyos nagylelkű egyszerűséggel fölszáll s
