Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Negyvenötödik fejezet
71 is csak úgy reméllhetuek nagy dolgokat végrehajtani, ha ezen átalános törvénynek magukat alávetik. Ha oly egyeredetü nemzetek családja, melyek századokig ugyanazon befolyás alatt állottak, oda jut, hogy egy és ugyanazon eszme által vezényleti és igazgatott polgárisodását kifejleszsze, úgy köztük a társulás valódi szükséglet : testvérekből álló családot képeznek, s testvérek közt roszabb hatást eszközöl az egyenetlenség és viszály, mint idegenek közt. Nem akarom azt állítani, mintha Europa nemzetei közt ily egység létezhetett volna, melynek folytán egymás közt örök béke- ségben éltek, s a többi világrészben minden vállalatnál egyetértő- leg működtek volna ; azonban a nélkül, hogy magunkat ily szép, de kivihetlen balhiedelemnek engednők át, kétségtelenül állíthat juk, hogy nem tekintve az egyik és másik nemzet közti ellenkezést, nem tekintve a bel- vagy külérdekek kisebb-nagyobb összeütközéseit, Europa fentarthatá a polgárisodás bizonyos elvét, mely az emberi szenvedélyek minden nyomorúságán és alacsonyságán túlemelkedve, számára nagyobb befolyást szerezhetett, s befolyását a föld többi részeire biztosította és hasznossá tette volna. A háborúk és szorongattatások véghetlen sorában, melyek Európát a barbár népek vándorlása alkalmával látogatták, fennállott ezen eszmeegység, s ennek tulajdonítható, hogy a zavarból rend, a sötétségből világosság fejlődött ki. A kereszténységnek a mohamedanismussal folytatott hosszas harca alatt, melynek majd Europa, majd Ázsia vagy Afrika volt színhelye, nem tekintve a fejedelmek vetélkedéseit s a népek rendetlenségét, a keresztény polgárisodásnak épen ezen eszmeegység szerzett győzelmet. Míg ezen egység fennállt, Europa alakító erővel birt ; minden, a mi közelébe jutott, elöbb-utóbb európaivá változott. Szomorúság tölti el szívünket, ha visszatekintünk azon szerencsétlen eseményre, mely e drága egységet megszakította, pol- gárisodásunkat pályájáról félrevezette s gyümölcsöző erejét szá- nandóan meggyengítette; fájdalommal, mondhatnám, vigasztalhat- lan fájdalommal gondalunk reá, hogy a protestantismus föllépése épen azon vészteljes időre esett, midőn Europa sok százados fáradozásai- és hallatlan erőfeszítéseinek gyümölcsét gyűjtve, erő, élettelj és fényben óriáshoz hasonlóan emelkedett föl, egyik kezét kelet-, másikát pedig nyugat felé tárá ki, hogy uj világrészeket fedezzen föl. Vasco de Gama, a jóreményfokát körülvitorlázván,
