Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Harminckilencedik fejezet
18 újjászületésére és javítására is élt. Világos, hogy részletekbe neill bocsátkozhatom, s a már fennállt számos szerzetes társulatokat mind elé nem számlálhatom, mi jelen feladatomra nézve különben is mi hasznot sem nyújtana. így hát csak arra szorítkozom, hogy a zárdái élet főbb mozzanatait kiemeljem, s mindegyiket nehány megjegyzéssel kisérjem, mint az utas, ki nem maradhat sokáig egy országban, megelégszik, ha az első nevezetességek közöl egypárt megtekinthet. Kelet remetéinél kezdem. A roppant romai birodalom közel volt világrenditő bukásához, életereje lassan-lassan titnedezett, és sehol sem volt egy lehelet, mely az óriás testet uj életre hozhatta volna. Keringett ugyan még némileg a vér ereiben, betegsége mindazáltal gyógylthatlan vala ; a rothadás jelei már minden részén mutatkoztak, s ez épen azon rettenetes elhatározó órában történt, midőn harcra kelle készülnie, hogy a vesztét siettető heves megtámadást magától elhárítsa. A birodalom határain megjelentek a barbárok, hasonlag azon féregcsapatokhoz, melyeket valamely dög büzhödt légköre csalogat magához ; s a válság ez iszonyú helyzetében roppant fel- forgatásnak nézett eléje az emberiség. Az egész ismert világ mély átalakulást kezde szenvedni, a holnapinak nem vala szabad hasonlítania a tegnapihoz. A fának ki kellett tépetnie, de gyökerei mélyen valának, s nem szakítathattak ki a földből a nélkül, hogy a messze fölszinnek, melyben nyugodtak, egészen más alakot ne adjanak. Miután a legkifejlettebb műveltség ellen a barbárság vadsága, a déli népek asszonyias elpuhultsága ellen az erdők erőtel jes fiainak tettereje lépett föl, a harc kimenete nem lehetett többé kétes. Törvények, szokások, erkölcsök, emlékek, művészetek, tudományok, az egész polgárisodás és műveltség, mely annyi századon át oly messze haladt, minden ingadozott, minden előérzé a közel bukást, minden sejté, hogy Isten a világhódítók hatalmának, sőt létöknek is meghozá utolsó óráját. A barbárok csak az isteni Gondviselésnek eszközei valának ; a kéz, mely a világ úrnőjét, a nemzedék királynéját halálos nyilával ledönté, ugyanazon rettenetes kéz vala, mely megérinti a hegyeket, úgy hogy azok füstté lesznek, és hamuvá válnak ; mely megérinti a szirteket, úgy hogy azok olvasztott ércként folynak szét. Annak keze, ki égető lehét bocsátja a nemzetekre, úgy hogy azok mint a szalma elhamvadnak. A világnak egy időre a chaosz zsákmányául kelle esnie, de vájjon e cliaoszból elé kellett e lépni a világosságnak ? Mint arany
