Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Ötvenötödik fejezet
229 megkérdezték volna : vájjon törvényesek-e vagy sem ? Azon korban az államhatalom jogtalan birtoklása gyakori volt, maga a birodalom trónja is ököljogon alapult és azok, kik azt egymás után elfoglalták, fölemeltetésöket nem ritkán k atonai zendülésnek, vagy elődjök erőszakos halálának köszönhették. Mindazáltal a keresztények soha sem vizsgálgatták a jogosság kérdését ; tisztelték a fennálló hatalmat és ha az elbukott, zúgolódás nélkül vetették magukat alá az uj zsarnoknak, ki az uralmat magához ragadta.1' Ta- gadhatlan, hogy ez ellenvetésben némi látszólagos igazság rejlik, és hogy első pillanatra figyelemreméltónak tűnik fel, de néhány észrevétel elég lesz arra, hogy teljes alaptalanságát kimutassuk. * Hogy a jogtalan hatalom elleni lázadás megengedett és tanácsos legyen, szükséges, hogy azok, kik ezt támogatni akarják, annak jogtalanságáról meg legyenek győződve, szükséges, hogy helyébe törvényes hatalmat akarjanak állitani, és e mellett valamely sikeres eredmény valószínűségére is számíthassanak. A hol ezen előzmények hiányzanak, ott a lázadás céltalan, nem egyéb az elkeseredés hiábavaló kitörésénél, tehetetlen boszukisérletnél, mely a helyett, hogy a társadalomra csak némi áldást árasztana is, csak vérfürdőt, a megtámadott felsőbbség felingerlését, és evvel súlyos elnyomást és zsarnokságot von maga után. Azon korban, melyről szólunk, az elébb említett előzmények átalán véve hiányoztak, s igy az egyedüli mód, melyet okos emberek választhattak, nem volt más, mint hogy koruk súlyos körülményeihez alkalmazkodjanak és imáikban Istenhez forduljanak : könyörülne az embereken. Ki tudta megitélni, hogy e vagy ama császár jogosan jutott-e trónjára, miu' tán mindent a fegyver döntött el ? Hol voltak a trónörökösödés szabályai ? Hol a jogosság, melynek a jogtalanság helyébe kellett volna lépnie ? Talán a romaiaknál, ez elsatnyult, méltóságavesz- tett népnél, mely csúszva csókolta minden zsarnok láncait, ki neki kenyeret és játékokat adott ? Talán ama kevély patríciusok elfajult unokáinál, kik a világnak törvényeket szabtak ? Talán e vagy ama legyilkolt császár gyermekeinél vagy rokonainál, midőn a törvények az örökösödést nem mondták ki, midőn a birodalom jogara a légiók kegyétől függött, midőn sokszor megtörtént, hogy azon császár, ki a trónrablásnak esett áldozatul, maga is csak trónrabló volt, ki vetélytársa hulláján át lépett a trónra ? A leigázott népek ősi jogaiban-e, melyek a birodalom puszta tartományaivá alacsonyitva még emlékét is elfeledék annak, mik vol
