Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)

Ötvenharmadik fejezet

206

ennek kifolyása, s társadalmi alkalmazása legyen ; és midőn az akarat ezt helybenhagyja s teljesíteni engedi, ne legyen egyéb segédeszköznél, az ész műszerénél s karjánál.

Világos, hogy az akarat működése nélkül nincs törvény, mert a tiszta ész tettei az akarat közreműködése nélkül gondola* tok, nem pedig parancsok, sugallatok, nem pedig ösztönzések i miért is lehetetlen a törvény létezését felfogni, míg a parancsoló akarat a rendező ész sugallataival nem egyesül. Ennek dacára minden törvénynek az észben kell alapulnia, s vele megegyeznie, ha méltó akar lenni nevére. E pontok nem kerülték el az egyházatya éleslátását, s midőn beszédét erre fordítja, szétoszlatja a tévelyt, melybe eshetnénk, mintha t. i. a törvény egyedül a fejedelem akaratából folyna, mi közben következőleg nyilatkozik : „Az ész, mint fennebb mondók (Quaest. 17. art. 1.), az akarattól nyer ösztönző erőt. Mert ha valaki valamely célt akar elérni, az ész azon dolgok felett gyakorol hatalmat, melyek a célhoz vezetnek ; — hogy azonban a dolgoknak, melyek páráncsoltatnak, törvényerejük legyen, az akaratot az észnek kell vezérelni ; és igy értjük, hogy a fejedelem akaratának törvényereje van ; különben a fejedelem akarata nem annyira törvény, mint inkább jogtalanság lenne.“ „Katio enim habet vim movendi a voluntate, ut supra dictum est. (Quaest. 17. Art. 1.) Ex hoc enim quod aliquis vult finem, ratio imperat de his, quae sunt ad finem, sed voluntate his, quae imperantur, ad hoc, quod legis rationem habeat, oportet quod sit aliqua ratione regulata ; et hoc modo intelligitur, quod voluntas principis habet vigorem legis ; alioquin voluntas principis magis esset iniquitas, quam lex. (Quaest. 90. art. 1.)

Szent Tamás ezen alapelveit valamennyi hittudós elfogadta volt, s mondják meg a pártatlan és elfogulatlan vizsgálók : vájjon kedveznek-e ezek az önkénynek s a zsarnokságnak, vájjon ellenkeznek-e bármiként is a valódi szabadsággal, vájjon nem felelnek-e meg tökéletesen az emberi méltóságnak, vájjon nem a legvilágosabban s leghatározottabban fejezik-e ki a felsöbbség teljhatalmát, s nem érnek-e többet azelidegeníthetlen jo*gok elméleténél ? A mi az emberi méltóságot lealacsonyítja, a mi jogos függetlenségi érzetén sebet lit, a mi a zsarnokságot létrehozza, az az akarat uralma, mely maga iránt feltétlen hódolatot követel ; de ha az észnek engedelmeskedünk, ha ennek sugallatait követjük, az nem aláz meg, hanem felmagasztal s fölemel, mert vajmi magasz-