Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Ötvenkettedik fejezet
185 népjognak megfelelő elveket fejtegetik. Hol azonban e föltételek hiányzanak, hiába hirdetünk ott szigorú elveket, hiába kerüljük el a n é p szót, mint törvényellenest, — hiszen hogy tisztelje az az emberi felséget, ki az isteni felséget megveti ? A jelenkori eonservativ pártok, melyek célul tűzték ki maguknak a forradalom rohamát fékezni, és a nemzeteket pályájukra visszatéríteni, majdnem mindig azon bajban szenvedtek, mely az imént kimondott igazság tekintetbe nem vételén alapszik. A királyi fölség, a kormányhatalom, a rendi felsőbb- ség, a fönnálló intézmények iránti tisztelet, a rend oly szavak, melyeket folyton nyelvükön hordanak, midőn e pontokat, mint a társadalom érődéit állítják fel, és egész nyomatékkai kárhoztatják a köztársaságot, a makacsságot, a törvény iránti engedetlenséget, a lázongást, a politikai társulatokat és a fejetlenséget; de azt nem gondolják meg, hogy ezen elvek nem elegendők addig, míg a lánc első szeme szilárd támponthoz nincs erősítve. Általában ezen pártok a forradalom kebeléből támadnak és oly férfiak által vezéreltetnek, kik előmozdításukban tevékeny részt vettek, és hogy céljukat elérjék, nem kételkedtek az épületet alapjaiban aláásni, midőn a vallás befolyását gyengítették és az erkölcsi elsatnyulás- nak tág kaput nyitottak. Azért érzik magukat tehetleneknek, midőn az okosság és tulajdon érdekük kiáltja: eddig s ne tóvá b b ; és mint a többiek elkapatva a rohanó ártól sem meg nem akadályozhatják a mozgalmat, sem alkalmas irányba nem terelhetik. Minden pillanatban halljuk, mint kárhoztatják Kousseau t á r- sadalmi szerződését anarchikus elvei miatt, míg azalatt olyakat terjesztenek, melyek nyíltan a vallásosság gyöngítésére számítvák. Azt gondoljátok talán, hogy egyedül a társadalmi szerződés rendítette meg Európát ? Kétségkívül igen romboló hatással volt, de még veszedelmesebbeket idézett elé a vallástalanság, mely az állam egész alapját oly mélyen ássa alá, a családi kötelékeket meglazítja, s a minden korlátáitól megfosztott, semmi mástól, mint az aljas haszonlesés sugalmaitól vezetett egyént szenvedélyeinek zsákmányul hagyja esni. Ezen igazságok, józan gondolkodású embereknél mindjárt tetszésre találtak ; de a politikai körökben még uralkodik az a té- vely, hogy teremtő erőt tulajdonítanak a világi kormányhatalmak-