Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Harminchetedik fejezet

396

habozás nélkül állíthatom, hogy annak, ki oly hangon irt mint ő, beszédközben is nagy elhatározottsággal és talán kelleténél nagyobb bátorsággal kellett szólnia.

Az igazság érdekében ezenfelül még meg kell említenünk, hogy „a keresztény tanulmányok feletti magyarázataidban , hol az igazolásról értekezik, nem szól azon világosság és határozottsággal, melyet a tárgy megkiván, és a boldogtalan időviszonyok szükségessé tettek. Ki e tért ismeri, tudja, mily elővigyázattal kell sok pontban eljárni, melyek körül ép akkor fordult meg Németországban a tévtan, s könnyű belátni, mily figyelmet kelthettek oly férfiú szavai minő Carranza volt, mihelyt legkevésbbé is kétértelmüeknek tetszettek. Bizonyos az, hogy őt Romában a vádaktól, melyek ellene felhozattak, fel nem mentették, hogy sok tételt, melyet neki tulaj donitottak, vissza kellett vonnia, s hogy emiatt poenitentiát róttak reá. Carranza halálos ágyán esküvel erősíté ártatlanságát, de egyszersmind kijelenté, hogy azért nem tartja igazságtalannak a pópa ítéletét. Ez által meg van fejtve a talány, mert nem mindig egyesül a szív ártatlanságával az ajkak okossága.

E hires pörnél egy kevéssé tovább időztem, miután oly vizsgálódásokra vezet, melyek velünk ama kor szellemét ismertetik meg, s azonkívül arra szolgálnak, hogy az igazság ismét érvényre jusson, s hogy kieszközöljük, hogy nem minden az emberi fonákság szomorú szempontjából nyerjen magyarázatot. Fájdalom, hogy majdnem szokássá vált, mindent ily módon magyarázni meg, s az emberek bizonyára elég gyakran szolgáltatnak erre ürügyet ; ámde míg ezen eljárás nem elkerülhetlenül szükséges, addig a vádaskodásoktól tartózkodnunk kellene. Az emberiség történetének képe már magában is sokkal komorabb, hogysem még tetszést találhatnánk abban, hogy azt uj foltokkal még inkább elsetétitsük, s meg kell gondolnunk, hogy sokszor bűnnek nevezzük azt, mi csak tudatlanság volt. Az ember hajlandó a roszra, de nem kevésbé a tévelyre is, és a tévely nem mindig bűn.

Véleményem szerént a protestánsoknak köszönhető azon gyanakodó szigor, melyet a spanyol inquisitio ama korban kifejtett. A protestánsok vallási felforgatásra törekedtek, már pedig változatlan törvény, hogy minden felforgatás vagy megsemmisíti a megtámadott hatalmat, vagy azt még szigorúbbá és nyomasztóbbá teszi. Ami azelőtt közömbösnek tűnt volna fel, azt gyanúsnak tekintik, és a mit más körülmények közt csak hibának tartottak volna, most