Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harmincötödik fejezet
371 hogy az ész eme tévelye létezett vagy létezhetett, de ez esetben a tévelyt egyszersmind büntetésre méltónak nyilvánítja, és ha az ember lelkiismerete bizonyságára hivatkozik, úgy figyelmezteti öt a törvény kötelmére, hogy lelkiismeretét tisztába hozza. Ezen alapon nyugszik valamely jogtalannak látszó törvényhozás igazságossága, oly alapon, melyet szükségkép ki kellett emelni, nehogy az emberi törvények legnagyobb részét a legfeketébb folt bélyegezze ; mert valóban szennyfolt volna a jogbitorlás : valakit büntetni, ki nem vétkes, oly megfoghatlan jog bitorlása, mely nem csak hogy az emberi jogosság kiváltságaihoz nem tartozik, sőt magát Istent sem illeti meg. A végtelen igazságosság maga sem volna többé az a mi, ha az ártatlant büntethetné. Talán még egy más kutforrását is kijelelhetnők a jognak, melynek erejénél fogva a kormányok bizonyos tanok terjesztése és az ezekből származó cselekmények ellen föllépnek, bármily mély legyen is a vétkesek meggyőződése. Fel lehetne hozni, hogy a kormányok a társadalom nevében cselekesznek, melynek, mint minden lénynek, jogában áll, önmagát védelmezni. Vannak tanok, melyek a társadalom létét veszélyeztetik, s azért kényszerítve és jogosítva érzi magát azok szerzőivel megküzdeni. Bármily elfogadhatónak látszassék is ily ok, mindazonáltal ama jelentékeny hibában szenved, hogy egyszersmind a büntetés és jogosság eszméit lerontja. Ki önmagát védelmezve, a megtámadót megsebzi, nem bünteti őt, csak gátolja ; ha ily szempontból tekintjük a társadalmat, úgy a vétkes, ki itélőszék elé állíttatik, tulajdonképen nem vétkes, hanem oly szerencsétlen, ki egyenetlen csatában gyözetett le, melybe esztelenül bocsátkozott. A biró szava, ki az Ítéletet rámondja, itt nem az igazságosság magasztos szava ; határozata nem egyéb, mint a társadalom boszujának nyilvánulása, melyet az megtámadni merészelt, ügy a szónak : büntetés, egészen más értelme van, és ugyanennek mértéke csak a betudástól függ s nem a jogosság valamely alapelvétől. Nem szabad felednünk, hogy a társadalom, midőn önvédel- mezési jogánál fogva valakire, kit különben egészen ártatlannak tekint, büntetést szab : nem Ítél, nem büntet, hanem harcol. Ez állam és állam közt igen, de állam és egyén közt nincs helyén. Itt az irtózatos óriás és a kis törpe közti egyenetlen harcot véljük látni. Az óriás kezébe veszi őt és a sziklához csapja. Az imént fejtegetett tan pontosan mutatja, mi kelljen az egyetemes türelem hires elvéről tartani ; mint itt bebizonyítottuk, a 24*
