Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Harmincötödik fejezet

310 és komoran a víg tömegen átlopózni, kedvező álláspontot keresni s renditketlen nyugalommal a válságos pillanatot kilesni látjuk, hogy valamely fényes családot gyászba ejtsenek, és egy egész nemzet fölé nyomort hozzanak a nélkül, hogy ama bizonyosság eltántorít­hatná őket, miszerént a közös átok lejükre fog gyűlni, és hogy él­tök vérpadon fog végződni ? Ámde, fogják ellenvetni elleneink, ezen meggyőződések nem menthetők ; — megengednek, ha a tieitek menthetők lettek volna, azon különbséggel még is, hogy ti vesze­delmes és nagyravágyó terveiteket kényelmesség és kéjelemben, talán a gazdagság ölében és a hatalom árnyékában szőhettétek, míg ők utálatra méltó terveiket a titok, szegénység, szükség és kétség homályába burkolák. Bizonyos emberek ellenmondásai igazán bámulatosak. Ki minden vallást kigunyolt, ki a lélek szellemiségét és halhatatlan­ságát, az Isten létét tagadta, ki az erkölcsiséget gúny tárgyává tette, és annak legmélyebb alapját aláásta, előttük mindig ment­hető, sőt dicséretre méltó volt. Az irók, kik ily szerencsétlen fela­datot vállaltak magukra, még mindig félistenekül tekintetnek ; az istenséget tehát a templomokból ki kell űzni, hogy bennök ezen is­kolák előharcosainak nevei és képei dicsőítessenek ; a tiszteletet gerjesztő székesegyházak boltozatai alatt, a nyugalom helyén, hol a keresztények hamvai feltámadásukat várják, egy Voltaire vagy Rousseau síremlékeit kell felállítani, hogy a jövő nemzedék oda le­száll va, ama csendes és ünnepiesen szomorú lakásokon pár pilla­natra magába vonuljon, és igy ezen szellemek sugalmait magába szívja. Mily joggal panaszolkodhatunk akkor, ha a birtok, a család, a társadalmi rend megtámadtatik ? A vagyon szent, de szentebb-e Istennél ? A családra és az államra vonatkozó igazságok, bármily fontosak legyenek is azok, magasb neműek mint az erkölcsiség örök elvei, vagy talán sokkal különbek, mint ezen örök elvek al­kalmazása '? De vegyük fel ismét a vizsgálódás fonalát. Ha áll az alapelv, hogy vannak büntetésre méltó tévelyek, oly alapelv, melyet habár nem betti szerént, de legalább valóságban kell hogy mindenki hely­benhagyjon, de mely alapelvet betű szerént csak a katholicismus tart fenn egészen, úgy már világos, mily joggal bünteti az emberi hata­lom bizonyos tanok hirdetését és terjesztését, és az ezekből szár­mazó cselekményeket, a nélkül, hogy tekintetbe venné a meggyő­ződést, mely a bűnténynek alapul szolgált. A törvény megengedi,

Next

/
Thumbnails
Contents