Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harmincnegyedik fejezet
357 szivüség és elnézéssel viseltetik. Bővelkedjék bár az első az erényességben, szeretetben és alázatosságban ; de hogyan kívánhatjuk tőle, hogy mélyen fel ne induljon, hogy neheztelését ne mutassa, midőn először hallja tagadni azt, mit a legélöbb hittel mindig igaznak tartott, midőn soha más ellenmondásra nem talált, mint a némely könyvekben foglalt ellenérvekre ? Az eretnekek és hitetlenek létezése nem volt ugyan előtte ismeretlen, de nélkülözte a velők való gyakori érintkezést, nem hallott még száz meg száz különböző rendszert fejtegetni, nem tanulta még meg a minden rangú, kedélyű és gondolkozásmódu emberek tévedéseit ismerni ; lelkének ingerlékenysége még nem tompult el, mivel nem talált ellenmondásokra; igy aztán hasonló erényekkel, s ha úgy akarjuk, ugyanazon értelemmel, mint a másik , nem nyerte meg azon éleselmüséget és azon — hogy úgy nevezzük — élénkséget, mely által a felvilágosodott és ezenfelül valóban müveit szellem a vele beszélők gondolkodás- módjába behat, és a véleményeket, indokokat vagy szenvedélyeket felismeri, melyek azokat az igazság birtokától visszatartják. Ebből következik , hogy a türelem a vallásos embernél bizonyos lelki szelídséget feltételez, mely jóllehet a társalgás és a vele járó szokások eredménye, mégis a legmélyebb vallási meggyőződésekkel és az igazság terjesztése körül kifejtett legtisztább és leglángolóbb buzgalommal tökéletesen összeegyeztethető. Az erkölcsi, valamint természeti világnak törvénye, hogy a súrlódás simít, a gyakori használat koptat és hosszú ideig feszített tevékenységben semmi sem maradhat fenn. Egyszer, kétszer, százszor felindulhat az ember, ha véleményének ellenmondanak, de lehetetlen mindenkor felindulnia ; végre megadja magát az ellenmondásnak, megszokja azt békességben tűrni, s bármily szent legyen is előtte vallási véleménye, arra szorítkozik, hogy védje és terjeszsze, ha pedig nem, lelke mélyében becses kincs gyanánt szorgosan őrizze és védelmezze a romboló szél ellen, melyet maga körül dühöngni hall. A türelem tehát semmi uj álapelveket nem tételez fel az egyénben, hanem inkább valódi életben nyert tulajdonságot, kedélyhangulatot, melyet észrevétlenül sajátítunk el, szokást, elnézéssel lenni — mely ismételt gyakorlás által fejlődik. A vallástalan emberben a türelem, a mint tüstént tárgyalni fogjuk, kétféleképen alakulhat. Vannak, kik minden vallás iránt nemcsak idegenek, hanem ellenségesek is, majd a gondolkozásmód szerencsétlen tévedése következtében, majd mivel a vallást
