Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harmincnegyedik fejezet
355 vizsgálódásunk tárgya legegyszerűbb elemére, az egyes emberek türelmére vezettessék vissza. Türelmesnek azt nevezzük, ki közönségesen oly kedélyhaugulatban van, hogy a saját nézeteivel ellenkezőket harag s boszuság nélkül tiszteletben tartja. E türelem a különböző tárgyakhoz képest, melyekre vonatkozik, különféle elnevezéseket nyer. — Vallási dolgokban a türelem, valamint a türelmetlenség vallásos embereknél épen úgy feltalálható, mint vallástalanoknál , úgy hogy e két irány egyike sem tételez fel türelmet vagy türelmetlenséget. Sokan azt vélik, hogy a türelem a vallástalan, a türelmetlenség pedig a vallásos emberek tulajdona, azonban ez tévely : mert ki türelmesebb salezi sz. Ferencnél és ki türelmetlenebb Voltairenél ? A vallásos ember tlirelmessége, ama türelem, mely nem származik a vallási dolgok iránti részvétlenségből, hanem egészen helyesen kapcsolható egybe a hit fenntartására és terjesztésére irányzott meleg buzgalommal, két alapon nyugszik: a szereteten és az alázatosságon. A szeretet minden em her jóllétét előmozdítanunk késztet, még elleneinkét is, részvéttel tölt el hibáik és botlásaik ránt, kötelez bennünk ét őket testvéreinkül tekintenünk és a ren- idelkezésünkre álló eszközöket felhasználnunk, hogy szerencsétlen helyzetökböl kiszabaduljanak, a nélkül, hogy megengedné addig, inig a földön élnek lidvösségök reményét elvennünk. Rousseau azt állttá, hogy lehetetlen oly emberekkel békében élnünk, kiket el- kárhozottaknak tartunk ; a mint véljük s vélnünk kell, senki sincs elkárhozva a míg él ; mert bármily nagyok legyenek is gonosztettei, Isten irgalma és Jézus Krisztus vérének érdeme még nagyobb ; és a helyett hogy agenti bölcsészszel azt hinnők, hogy „ily embereket szeretni annyit tenne, mint Istent gyűlölni“, utáljuk e tant, melyet vallanunk nem lehet a nélkül, hogy vallásunkkal ellentétbe ne jöjjünk. A türelem második forrása a keresztény alázatosság, mely gyarlóságunk mély elismerésével tölt el, mely mindenünket, a mink van, Isten ajándékául tekinteni késztet, mely előnyeinket embertársaink felett, mint a gondviselés áldó keze iránti háladatossá- gunk megannyi szigorú kötelmét ismerteti meg velünk ; az alázatosság, mely kilép az egyéni körből, hogy az egész emberiséget átkarolja, melynél fogva magunkat az emberi nem nagy családja tagjaiul tekintjük, mely törzsatyjának vétkezése által eredeti méltóságát elveszté, és a mely szivének rósz hajlamai és lelkének sötétsége miatt fogyatkozásai s hibái iránt könyöriiletet 23*
