Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harmincharmadik fejezet
S40 De bármennyit lehetett is a keresztény szeretettől ’ várni, ha tiszta egyéni hatáskörében saját sugallata szerént működhetett, mindazáltal nem vesztegelhetett ezen állásponton, hanem oda kelle szükségkép törekednie, hogy maradandó alakban is megszilárduljon, mi a szegények gyámolítását felülemelné a számtalan váltakozó eseten, melyek az ember akaratától és egy kedvező pillanattól függnek. S ez okból igen bölcs és előrelátó eszme volt nagy számú jótékony intézeteket állítani fel. Az egyház volt az, mely e gondolatra jött s azt létesítette, és ezzel nem tett egyebet, mint hogy közönséges eljárásmódját különös esetre alkalmazta, mert soha sem bizza az egyház egyesek akaratára azt, mit intézmények által létesíthet. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ez egyik alapelvét képezi azon hatalomnak, mely a katholicismus minden intézményét életbelépteti, annyira, hogy, miként a tekintély elve a hit dolgaiban a hit egységét és változhatlanságát biztosítja, úgy azon elv, mely mindent intézmények által törekszik állandósítani, minden müvének szilárdságot és tartósságot kölcsönöz. E két alapelv szoros viszonyban van egymással, mert közelebbről vizsgálván a dolgot úgy találjuk, hogy az egyik az ember lelkében, a másik az ember akaratában és személyes erejében nem bizik eléggé. Az egyik abból indul ki, hogy az ember magára hagyva képtelen bizonyos igazságokat megismerni, hogy sokkal állhatatlanabb és gyengébb, hogysem a jó végrehajtását rá lehetne bízni. És egyik sem követ el az emberen jogtalanságot, egyik sem von le becséből, hanem csak a maga valóságában tünteti fel ; mint a ki tévelynek van alávetve, hajlandó a roszra, változó határozataiban és szegény a segédeszközökben. Szomorú igazságok , melyeket azonban a mindennapi tapasztalás igen is gyakran megerősít, s melyek okát a keresztény vallás hitágazatai egyikében, az emberi nemnek — ősatyja vétke által okozott — bukásaiban adja elénk. Mivel a protestantismus épen ellenkező elvekből indul ki, a szellemi függetlenséget, melyet az ész nevében hirdet, az akaratra is alkalmazza, s igy már elvében minden intézmény ellenségének vallja magát. — Ha épen felvett tárgyunknál maradunk, úgy találjuk, hogy fellépte után első teendője volt a már fennálló intézmények lerombolása, avval azonban, mit fog helyükbe állítani —- mit sem törődött. Hihetetlennek fog látszani, hogy Montesquieu a lerombolás e müvét helyeselni nem átallja, s ez azon veszélyes befolyás további bizonyítéka, melyet a múlt század halálthozó légköre a ke
