Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Második fejezet

14 rendkívüli dolgok előhírnöke, tudnillik a kön y v n y o m t a t á s mestersége. Olyan az emberi lélek ; állliatatlansága, újítás utáni vágya oly nagy, hogy kíváncsian kap minden változáson ; oly nagy az öröm, ha elhagyhatja a megszokott utakat s újakra léphet, hogy mihelyt a tévtau zászlóját kitűzték, köréje azonnal sokaknak keile csoportosulniok. Ha már egyszer lerázták magukról a hatalom igá­ját olyan tartományokban, hol a kutatási ösztön oly nagy kiterje­désben, oly hatalmasan működött, hol annyi kérdés izgatta a kedé­lyeket, annyi eszme gyulasztotta lángra a lelkeket-, hol annyiféle tudomány virágzott, lehetetlen volt, hogy az ember izgékony lelke valamely határozott ponton állapodott volna meg, s azért szükség- képen több felekezetnek kellett keletkeznie, melyek mindegyike saját utján haladt, hogy esalképeit és szeszélyeit kövesse. Itt nincs középút, — a polgárisuk nemzetek vagy maradnak katkolikusok, vagy a tévtau minden változatán keresztül mennek ; vagy szilárdul ragaszkodnak a katkolika egyházhoz, vagy általános támadást in­téznek ellene, hogy azt úgy önmagában, mint tanai és rendelmé- nyeiben megostromolják. A tiszta és elfogulatlan lelkű ember vagy megelégedetten él az igazság csendes birtokában, vagy szünet nél­kül keresi ugyanazt ; s ha hamis alapelvekre támaszkodva észre­veszi, hogy lábai alatt enged ez alap, álláspontja bizonytalan és ingadozó, azt minden pillanatban változtatandja, tévedésből téve­désbe, mélységből mélységbe rohan. Megelégedetten élni a tévta- nok közepett, s azokat nemzedékről nemzedékre változatlanul át­hagyományozni tudatlanság és lealacsonyultságban tengődő népek sajátsága, itt a lélek nem emelkedik fel mert alszik. Ha a figyelő ezen szempontból indul ki, olyannak fogja ta­lálni a protestantismust, a minő önmagában véve ; e magas álláspont­ról mindent saját helyén lát, s igy lesz képes annak valódi jelentő ségéröl Ítéletet hozni, viszonyaival megismerkedni, befolyását mér­legelni s ellenmondásait tisztába hozni. Ha aztán az emberek az őket megillető helyen a tények nagy egészével összehasonlíttat nak, úgy tűnnek fel a festvényen, mint parányi alakok, melyeket mások is ép oly jól helyettesíthetnének, melyek a nélkül, hogy a dolog helyzetén változtatnának, közelebb vagy távolabb állhatná­nak, ebben vagy amabban az alakban és szinben léphetnének fel, az ilyféle szemléletnek aztán azon meggyőződésre kell bennünket vezetnie, hogy midőn Luther állhatatossága és akadályt nem ismerő

Next

/
Thumbnails
Contents