Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Második fejezet
MÁSODIK FEJ KZ ET. A Protestantismus okairól. Alapítóinak befolyásáról. Különféle állítólagos okok. Guizot és Bossuet nyilatkozatai. A tünemény valódi oka, melyet az európai népek társadalmi állapotában kellett keresni. Mik okai tehát annak, hogy a Protestantismus Európában fellépett, annyira elterjedt és gyarapodott ? Ily kérdés bizonyára megérdemli a szorgosabb vizsgálatot, mind jelentőségéért, mind pedig a végből is, mert bennünket oly nagy baj eredetének vizs- gálása mellett a legalkalmasb szemponthoz vezet, honnan helyes fogalmat szerezhetünk ezen annyiszor és oly ferdén magyarázott tünemény lényegéről és befolyásáról. Ha az oly lényegíi és horderejű eseményeknél, minő a Protestantismus, az okokat akarjuk fürkészni, majdnem észellenes dolog volna jelentéktelen tényékhez fordulnunk, minthogy ezek vagy már önmagukban véve csekélységek, vagy pedig bizonyos helyek és körülményekhez vannak kötve. Téves azon feltevés, mintha csekély dolgok képesek volnának nagy eredményeket létrehozni; mert habár kicsinyben veszik is néha kezdetöket a nagy dolgok, mindazonáltal az ok és kezdet egymástól különböznek, és igen különféle jelentésit megnevezésekre adnak alkalmat. Kis szikra sokszor nagy tűznek sziilőanyja, de csak akkor, ha egy halom éghető anyag közé esik. Az általánosnak általános, a tartósnak és állandónak tartós és mélyen gyökerező okainak kell lennie. E törvény ép oly érvénynyel bir az erkölcsi, mint a természeti világban, alkalmazása azonban nagy nehézségekkel jár, különösen az erkölcsi világban, hol a nagy dolgok sokszor oly szerény burok alatt rejlenek, minden hatás oly sok okhoz, s pedig oly vékony, gyenge szálak segélyével van fűzve, hogy a legfigyelmesebb s legélesebb szemet is vagy egészen kikerüli, vagy a legnagyobb jelentőségű és horderejű körülmény is csekély, jelentéktelen dologként tiinik fel előtte ; ellenkezőleg a kis dolgokat is gyakran annyi cifrasággal ruházza fel,