Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Első fejezet
4 lan uj erőt ad, csakhogy őket egymástól kölcsönösen távul tartsa s eltaszíttassa ? Szükségtelen megemlítenem, hogy szólok itt a szabad- itéletröl hit dolgában, már aztán akár az ész egyedüli világa-, vagy az ég sugallatából származzék ez Ítélet. Ha már valami önálló lelhető a protestantismusban, az ezen itéletszabadság, az általános és jogos tekintély kizárása egyes ember nyilatkozata által. Ez az, mi mindig együtt jár a protestantismussal, vagy inkább — mi lénye magvát képezi ; ez az egyedüli pont, melyben minden protestáns találkozik, ez rokonságuk jele ; — és különös, hogy mindez részben tudtán kiviil, részben világos akarata ellen fejlődött ki igy. Ily alapelv kétségkívül elvetendő s vészteljes ; mégis ha azt a protestantismus vezérei legalább jelszó’gyanánt hirdették, tanításukkal megszilárdították s eljárásuk által megerősítették volna, tévelyükben következetesek leendenének ; s ha örvényből örvénybe rohantak volna is, ezt valamely hibás rendszer következményének tekintenek, mely ha mindjárt hibás is, még is csak rendszer lett volna. De ilyen sem volt ; s ha fontolóra veszszük az első újítók szavait s tetteit, úgy találjuk, hogy ők ez elvüket csupán arra használták , hogy a rájok nézve oly terhes törvényszerű hatalomnak ellenállhassanak, különben soha sem szándékoztak azt érvényre juttatni. Eszköz volt ez nekik, hogy a törvényszerű hatalom megdöntésével az uralmat magukhoz ragadják ; követék tehát a minden kor, osztály és országbeli forradalmárok eljárását: igyekezvén a fennálló hatalmat elmozdítani, hogy megürült helyét elfoglalhassák. Nagyon is ismeretes, mennyire vitte Luther eszeveszett türelmetlenségét, miként rendeletéi ellen tanítványai vagy bárki részéről is a legcsekélyebb ellenmondást sem tűrhette a nélkül, hogy hirtelenül a legbőszebb haragra ne lobbanjon, vagy legaljasabb becsmérlésekre ne fakadjon. VIII. Henrik, ki az úgynevezett gondolatszabadságot Angolországban életbe léptette, mindenkit vérpadra kiilde, ki nem úgy gondolkozott mint ő, Calvin kérelmére pedig Servet Mihály Genf ben tüzhalált szenvedett. Ha az olvasó figyelmét különösen ezen pontra hívom fel, csak azért teszem, mert fontosnak tartom ; az ember kevélységre hajlandó, és nem egy találkozik, ki ha folyvást hallja ismételtetni, hogy a 16-ik századbeli hitujítók az itéletszabadságot hir
