Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Első fejezet

0 dették, e fők iránt meggondolatlanul titkos előszeretetre gyuladhat, heves gyalázó beszédeiket a nemes harag kifejezéséül, túlkapásai­kat a szellem jogának védelmére használt fegyverekül tekintheti. Ámbár gondoljuk meg és soha szem elöl ne téveszsziik, hogy ezen emberek a szabaditélet elvét csak azért hirdették, hogy an­nak paizsa megett a törvényes hatalom ellen védelmet találjanak, s igy biztosítva, tanaik jármát mások nyakába akaszthassák. Az Istentől rendelt törvényszerű hatalmat kiforgatni s a magukét an nak romjain felépíteni törekedtek. Fájdalmas szükségesség ezen állítás mellett bizonyítékokat felhozni, nem mintha bőven nem vol­nának, hanem mivel épen a legbiztosabbak és legkevésbbé elvethe- tők oly szavakból s tettekből állanak, a melyek a protestantismus alapítóinak legnagyobb szégyenére válnak s melyeket csak undor­ral említhetünk : valóban e vádakat csak pirulással hozhatjuk fel, mert a papirt is, melyen feljegyezvék, bemocskolni látszanak. *) Luther, kit ne'melyek még mindig magas gondolkozásu , nemes és fennkölt lelkű férfiunak , s az emberi jogok védőjének akarnak feltüntetni, irataiban a legbiztosabb s legvilágosabb bizonyítványát hagyta hátra jel­leme indulatosságának, határtalan durvaságának s gyűlöletes türelmetlensé­gének. VIII. Henrik, Angolország királya, Luther „de captivitate Babylo nica“ cirnii munkáját megtáinadá , ily vakmerőség miatt Luther levélben válaszol a királynak, melyben öt istentelennek, esztelennek, bolondházinak s disznók és szamarakként mosdatlan-; nak nevezi. Valamint pedig a királyi felség iránt semmi tisztelet és te­kintettel nem viseltetett, úgy az érdemtől is megtagadta azt. Erasmust, szá­zadának talán legtudósabb emberét, vagy legalább az ismeretek terjedelme, lelki fennség s teljre nézve elsejét, Luther és pártfelei iránt tanúsított el­nézése dacára, az indulatos vallásujító , kinek pártját követni nem akarta, oly durván támadta meg, miszerént ily panaszszavakra fakadóit, hogy „kényszerítve érezte magát agg korában vad állattal vagy veszett vadkan­nal szembeszállni.“ Luther azonban nem elégedék meg szavakkal, tettekre is átment ; köztudomású dolog , hogy bujtogatása következtében lett Karl- stadt a szász herceg országából száműzve , ki aztán nyomorában fahordás­sal s egyéb durva munkákkal volt kénytelen élelmét keresni. Luther elhir- hedt vitájában a zvinglipártiakkal, sem tagadá meg jellemét, őket átko­zottaknak, bolondoknak s istenkár omlóknak nevez­vén. Midőn másként gondolkozó újító-társaival igy bánt, természetesnek találandjuk, ha a lőveni tudorokat vadállatok, disznók, pogá- nyok, epikureusok és istentagadóknak nevezte, és még más elnevezésekkel illette, melyeket azonban felemlítenünk tiltja az illem ; ha elkeseredettségében a pápa ellen kifakadva őt „ragadozó farkasnak nevezi, ki ellen az egész világnak fegyvert kellene ragadni, be sem várva a ható-

Next

/
Thumbnails
Contents