Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenhetedik fejezet
1Ô8 bocsátása oly tényezőkkel lön egybekapcsolva, melyek épen akkor a legnagyobb befolyást gyakorolták. Ily tényezőt képeze a templom s mindaz, a mi hozzá tartozott ; és igy kétségkívül nagy haszonnal lön behozva azon szokás, hogy a rabszolgák a templomokba szabadon járhassanak. A mint e cselekmény a régi szokások helyébe lépett s ezeket feledésnek adta át, egyszersmind hallgatag elismerése volt azon magas értéknek, melylyel az emberek szabadsága Isten előtt bir, s tettleges kihirdetése egyenlőségöknek Isten előtt, miután a felszabadítás épen ott történt meg, hol mindennap taníták, hogy Isten előtt nincs személyválogatás, azon helyen, hol minden világi különbség eltűnt s minden embert a testvériség és szeretet édes kötelékei fűztek egybe. Ha a felszabadítás e tekintetben végbement, az egyház ezáltal szembetűnőbb jogot szerzett a felszabadítottak szabadsága védhetésére ; mert miután ő maga volt a tény tanúja, megszilárdíthatta az illetők beleegyezését s a többi körülményt, melyek annak érvényét feltételezték, s egyszersmind annak megszeghetlen teljesítését is sürgethette, a mennyiben az Isten előtt tett fogadalom nemteljesitése a megszentelt helyek megszentségtelenitése volt. Az egyház nem mulasztá el az ily körülményeket a felszabadultak javára felhasználni ; s igy látjuk, miként határozza el 441- ben az első orangei zsinat hetedik kánonában, hogy mindaz egyházi büntetésekkel fenyítendő, ki a templomban szabadonbocsátott rabszolgákat valamely szolgai munkára akarná kényszeríteni ; egy századdal később pedig ugyané rendeletet találjuk ismételve az ötödik orleansi zsinat hetedik kánonában, 549-beu. A pártfogás, melyben az egyház a felszabadult rabszolgákat részesítette, oly nyilvános volt, hogy szokássá lön őket különösen ótalmába ajálani. Néha ez végrendeletileg történt, mint azt az említett orangei zsinat egyik határozatában említi, mely szerént egyházi fenyítékkel volt sújtandó, ki a végrendeletileg az egyház ótalmába ajálott felszabadultakat szolgai munkára szorítja. Ez ajá- lás azonban nem történt mindig végrendeletileg, mert 589-ben a toledoi zsinat hatodik kánona elhatározza, hogy az egyház ótalrná- tól sem a pártfogásába ajálott felszabadultakat, sem ezek fiait megfosztani nem lehet. E határozat általánosságban beszél a nélkül^ hogy végrendelet feltevésére szorítkoznék. Ugyanazt találjuk egy másik, 633-ik évi toledoi zsinat rendeletében, hol mondatik, hogy
