Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenhatodik fejezet
154 gyakorlata s a törvényszékek jogos eljárásával, de nem is hagyhatta soha helyben egyesek erőszakoskodásait. Az ellenmondás e szellemének a magánhatalom korlátlan gyakorlása ellen, azon szellemnek, mely nem kevesebbet, mint a társadalmi viszonyok újjáalakítását hozta létre, kitűnő bizonyítványát találjuk a 666-dik évi meridai zsinat tizenötödik kánonában. Ismeretes, s itt is volt már említve, hogy arabszolgák a birtok főalkatrészét képezték, s hogy — miután a munka felosztását e feltevés szerént számították ki — a csak kissé is tetemes jószágok birtokosainak lehetetlen volt rabszolgák nélkül lenniök. Ily körülmények közt volt az egyház, s minthogy nem állott hatalmában a társadalmi viszonyokat egy csapással átváltoztatni, alkalmazkodnia kellett a szükséghez s szintén rabszolgákat tartania. Ha ez emberosztálynak jobb sorsot akart készíteni, bizonyára a legjobb volt, ha ő maga adott erre példát, e példa fel is található a zsinat kánonában, melyet az imént említettem. Megtiltja ez a püspököknek és áldozároknak, hogy az egyház szolgáival méltatlankodjanak, s őket testileg megsértsék*, azonfelül rendeli, hogy a szolgák, ha vétséget követnek el, adassanak át a világi tövényszé- keknek, mindazonáltal a püspökök tartsák fenn maguknak a jogot, hogy az azokra mért büntetéseket enyhíthessék. Figyelemre méltó, hogy — miként a kánonból ki lehet venni, — az urnák azon joga, mely szerént a rabszolgákat testileg megcsonkíthatta, még mindig érvényben volt, s talán még szilárdul állott fenn, minthogy a zsinat e büntetésmódot csak a papoknak tiltotta meg, a világiakat nem is említve. E tilalomnak alapul szolgált kétségkívül azon cél is, hogy a papok embervér ontása által ne tegyék magukat méltatlanokká ama fennséges hivatal gyakorlására, melyek legkitűnőbb foglalatossága a szeretet s a béke dicső áldozatának bemutatása ; ez azonban a tilalom érdemét és befolyását a rabszolgák sorsának javítását illetőleg legkevésbbé sem korlátolja : mert hisz ez is a nyilvános jogot igyekezett a magán boszu helyébe tenni ; hisz e tilalom újólag hirdeté a rabszolgák és a szabadok egyenlőségét a vérontást illetőleg ; hisz azt hirdeté, hogy a kezek, melyek rabszolgavért ontottak, ép úgy beszennyezik magukat, mintha szabad ember vérét ontják vala. És ezen igazságokat minden kitelhető módon szükségkép érvényre kellett emelni, bármennyire ellenkeztek is a szokásos nézetek és erkölcsökkel ; szükségkép oda kel
