Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Tizenhatodik fejezet

s igy már a bölcsőtől kezdve tanulhattak vonzalmat érezni uraik iránt ; de mióta idegen földről különböző szokásu s vallásit rabszolgáink vannak, nincs más mód e csőcselék megfékezésére, mint a rémítés.“ A kegyetlenség győzött ; a nép merész szándékát meghiúsították, az utcákat katonákkal rakták meg, s a négyszáz szerencsétlen vérpadra lön vezetve.

E kegyetlen eljárás enyhítése s az erőszakosság e félelmes rendszerének kiirtása volt az első gyümölcs, melyet a kér. tanoknak teremniök kellett ; s ki van mutatva, hogy az egyház e fontos ügyet soha sem tévesztette el szem elöl, hanem a rabszolgák helyzetén lehetőleg javítani, a büntetésekben a kegyetlenség helyébe szelidséget kelteni iparkodott, s a mi legfontosabb, arra fordítá gondját, hogy az uraknál a szeszély helyett tanácsadóul az észt, a szenvedély helyett bíróul a nyugalmat érvényesítse : az az a rabszolgák mindig közelebb lönnek helyezve uraikhoz, a mennyiben ezek amazokkal többé nem a származás, hanem az igazság szerént bántak.

Az egyház sohasem feledé el a dicső tant, melyet az apostol adott neki, midőn Philemonhoz irt levelében egy rabszolgáért — pedig szökevény rabszolgáért, kinek neve Onesimus — közbenjárt, s oly módon emelé szavát érdekében, mint azt e szerencsétlen emberosztály javára még senki sem tette. „Kérlek, úgymond, Onesimus fiamért, kit ezennel visszaküldők hozzád; fogadd öt, mint saját szivemet, nem mint szolgát, hanem mint szívből szeretett testvért, ha szeretsz, úgy fogadd őt mint engem ; ha kárt okozott neked, vagy ha még adósod valamivel, ródd fel azt nekem.“ (Philemonhoz). Nem, az egyház a testvériség s szeretet e tanát nem feledé, s a rabszolgák sorsa enyhítése kedvenc feladatai egyike vala.

Az elvirai zsinat, mely a negyedik század elején tartatott, megbüntete egy nőt, ki rabszolgáit halálra kínozta. Az orleansi zsinat 549-ben (can. 22.) rendelé, hogy a rabszolga, ki vétség miatt templomba menekült, visszaadassék ugyan urának, de csak akkor, ha esküvel fogadta, hogy a visszatérőnek semmi sérelmet nem okoz; ha pedig ennek dacára mégis méltatlankodnék vele, a hivők közösségétől és asztalától eltiltassék. E kánon kettős bizonyíték az urak szokott kegyetlensége s az egyház buzgó törekvése mellett : enyhíteni a bánásmódot a rabszolgák iránt. A kegyetlenség megfékezésére esküt kelle követelni, s noha különben az egyház az eskü