Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenhatodik fejezet
148 gyümölcsöző tannal szokott történni : behat az emberiség legbelse- jébe, mely őket becses csiraként fogadja magába, és magát általuk idővel kijelentetni hagyja, míg e csira, mint terebélyes fa, árnyékával a családokat mint szintén a nemzeteket befedi. De minthogy emberek közt terjesztettek, nem is kerülhették ki a hibás magyarázatokat és túlzásokat, találkoztak is olyanok, kik a kereszténység szabadságában a korlátlan szabadság zászlóját pillantották meg. Oly emberek, kik csak láncokhoz, munkához, mindennemű nyomorhoz s lealáztatáshoz voltak szoktatva, a kereszténység édes szavai zengzeténél, mely őket Isten fiainak s Jézus Krisztus testvéreinek nyilatkoztatta, — tekintetbe véve azon tényt, bogy köztök s urok között, sőt a föld legbatalmasb uralkodói közt sem tett különbséget — csodálkozásunk felkeltése nélkül könnyen tévedhettek, annyira, hogy a keresztény tan alapelveit túlozzák s oly mértékben gyakorolják, mely sem igazságos, sem a valóság feltételeinek megfelelő nem volt. Sz. Jeromos állítása szerént sokan azt hitték, hogy elnyerték a szabadságot, mert hivatalosak voltak a keresztény szabadságra, s talán ezen ábrándot tartá szemei előtt az apostol, midőn Timo- theushoz irt első levelében mondá : „Kik a rabszolgaság igája alatt vannak, uraikat mindennemű tiszteletben részesítsék, nehogy az Ur neve és tana rágalmaztassék.“ (Tini. 6, 1.) E tévely oly visz hangra talált, hogy még háromszáz év múlva is voltak követői s a gangresi zsinat 324-ben kénytelen volt egyházi átokkal fenyegetni azokat, kik a jámborság ürügye alatt azt tanítanák, hogy a rabszolgák hagyják el ura kat, s tagadják meg nekik a szolgálatot. Ezt nem tanítá a kereszténység, s hozzá még ilyesmi bizonyára nem lett volna alkalmas mód a szabadság általános behozatalára. Azért ugyanazon apostol , kinek a rabszolgaság javára mondott oly nemes szavait az imént hallottuk, ismételve serkenti őket engedelmességre uraik iránt ; azonban igen figyelemre méltó, hogy míg ezen, a béke és igazságosság kér. szelleme által parancsolt kötelességet teljesíti, az indokokat, melyeken a rabszolgák engedelmességének alapulnia kellett, oly módon adja elő, mely az urakat annyira megható és hatályos szavakkal figyelmezteti kötelességeikre ; azonfelül minden ember egyenlőségét Isten előtt, oly határozott nyomatékkai hangoztatja, hogy nem lehet félreismerni, minő részvét lelkesítette őt e szerencsétlen emberosztály
