Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenötödik fejezet
138 véleménye csodálatos módon találkozik Platóéval, mintán világosan mondja, hogy „nem kell egy és ugyanazon országból sok rabszolgát tartani.“ „A 11 a m tudo mány á“ban (II. 7.) bizonyítja, hogy a thessaliak paenestjeik— bizonyos rabszolgafaj — sokasága miatt nagy szorultságba jutottak, mi a heloták miatt a lacedaemoniakkal is megtörtént. „Gyakran megtörtént, úgymond, hogy Thessaliában a paenestek fellázadtak, és valahányszor a lace- daemonokat szerencsétlenség érte, a heloták összeesküvése által mindig fenyegetve láták magukat.“ E veszélyes helyzet komoly figyelmet kelte az államférfiakban , kik nem tudták, miként hárítsák el a veszélyeket, melyek a rabszolgák roppant sokaságával együttjártak. Aristoteles panaszkodik, hogy nehéz feltalálni a módot, miként kelljen velők helyesen bánni, és e pontot, mint sok gond csiráját jeleli ki. Ezek szavai : „Valóban azon kérdés : miként kelljen az emberek ez osztályával bánni, terhes és gondteljes feladat ; mert ha szelíden bánnak velők, felfuvalkodottakká lesznek és uraikkal egyenlők akarnak lenni, ha pedig kemények vagyunk irányukban, gyűlölettel telnek el s alattomos boszura gerjednek.“ Romában a rabszolgák száma oly nagy volt, hogy az indítványnak, mely nekik különös ruházatot adatni javasolt, a tanács ellentmondott attól tartva, hahogy sokaságukra figyelmesekké tétetnének, a nyilvános békét veszélyeztethetnék ; ebeli félelmök épen nem volt alaptalan, miután a rabszolgák Italiában már régen ezelőtt nagy forrongásokat idéztek elő. Fennemlített véleményét megerősítendő felemlíti Plato, hogy „arabszolgák Itáliát rablás és fosztogatással ismételve kipusztították“; sa későbbi időkben Spartacus egy rabszolgasereg élén Italia réme volt, és Roma legjobb vezéreinek makacsul ellenállt sokáig. Romában a rabszolgák száma oly tulságra emelkedék, hogy némely urnái százával is volt. Pedanius Secundus meggyilkoltatása követke ztében rabszolgái közöl négyszáz halálra itélteték. (Tacit. Ann. 1. 14.) ; és Pudentillának, Apuleius nejének annyi rabszolgája volt, hogy fiainak nem kevesebbet adott négyszáznál. A rabszolgák bizonyos mértékben fényűzés tárgyai lettek, és a romaiak rabszolgáik száma által igyekeztek egymáson tultenni. A kérdésre : hány rabszolgát tart— „quot pascit servos“ — mint Juvenal mondja, (sat. 3. 140.) minél nagyobb számmal iparkodtak felelni ; sőt annyira ment a dolog, hogy , mint Plinius állítja, egy család kísérete való
