Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenötödik fejezet
137 p. o. a rabszolgaságot.'1 De azonnal, mintha csak nehezére esett volna feltétlenül elismernie oly tényt, melynek az emberiség háláját az egyház iránt szükségképen ki kell vala vivnia, igy folytatja : „Gyakran s több alkalommal ismételték, hogy a rabszolgaság megszüntetése az újabb időkben egészen a kereszténység alapelveinek köszönhető. Véleményem szerént ez túlzás ; a rabszolgaság a keresztény népek közt sokáig fennállott a nélkül, hogy bennök csodálkozást vagy felháborodást keltett volna.“ De igen téved Guizot, midőn állítását — hogy a rabszolgaság megszüntetése nem kizárólag a kereszténységnek köszönhető, — azon ténynyel akarja bebizonyítani, hogy ily állapot a keresztény népek közt sokáig létezett. Ha a gondolkodástan szabályai szerént akarunk eljárni, előbb meg kell vizsgálnunk, ha vájjon a rabszolgaság rögtöni megszüntetése lehetséges volt-e, s ha vájjon a rend és béke szelleme, mely az egyházat lelkesíti, megengedte-e, hogy oly vállalatba merjen kapni, mely kiforgathatta a világot sarkaiból, a nélkül, hogy az óhajtott célhoz vezetett volna ? A rabszolgák száma végtelen volt ; a rabszolgaság mély gyökeret vert az egész nézetmódban, az erkölcsökben, a törvényekben, a magán és közös érdekekben : bizonyára boldogtalan állapot, mégis vakmerőség lett volna egyszerre kiirtani akarni, miután gyökerei oly mélyre hatottak s egészen a föld belsejébe nyúltak. Egyik népszámlálás alkalmával Atheneben húszezer polgár és negyvenezer rabszolga találtaték ; a peloponnesusi hadjáratban Thukydides szerént nem kevesebb, mint húszezer pártolt át az ellenséghez. Ugyanezen történész bizonyltja, hogy Chiosban a rabszolgák száma igen tetemes volt s elpártolásuk az atheneiekhez, uraikat igen szorult helyzetbe juttatá ; sőt általán is számuk mindenütt oly nagy, hogy nem ritkán a nyilvános békét veszélyeztették. E tekintetből óvatossági rendszabályokat kelle életbeléptetni tulajdonképi összetartásuk megakadályozására. „A rabszolgáknak — úgymond Plató (6. p á r b. a törvényekről) — nem szabad egy és ugyanazon országból származniok s erkölcseiknek és hajlamaiknak, mennyire csak leketséges, különbözniük kell ; mert az elpártolás ismételt tapasztalatai, mint ez a messenieknél s a többi városnál történt, hol sok egyenlő származású rabszolga van, mutatják, minő veszélyessé válhatik e körülmény.“ Aristoteles „államgazdászati tudományában“ különféle szabályokat ajál arra nézve, mikép kelljen a rabszolgákkal bánni, és
