Manahan Ambrus: A kath. egyház diadala az első századokban - 27. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1864)
Második könyv. Krisztus kath. egyházának megalapítása és behozatala az egész ismert világba
130 uitványaik, Ignác és Polykarp idejétől kezdve a „Menjetek, tanítsatok minden népet“ isteni parancs teljesítését az által fejezték ki, hogy Krisztus isteni s mindent átölelő miivét, minden népre s minden időre szóló különös és sajátságos névvel, „a katholika egyház“ nevével illették.1) Ezen átalános megjegyzésekről, melyeket a kér. hitnek az első századokban történt elterjedése fölött eddigelé tettünk, térjünk most át uj föladatra, megvizsgálván egyenként az evangélium első hírnökei fáradtságainak gyümölcseit ; keressük föl azon tartományokat, melyeket fönebb, mint a kér. hitre át térteket elősoroltunk. Úgy találjuk, hogy Krisztus ezen világot átölelő birodalmának szervezete általános, s a legrégibb időktől kezdve ép oly tökéletes volt, mint Roma politikai uralmáé, melytől azt az egyház, a mint készen találta , átvette ; vagyis nagyobb és kisebb tartományokra volt felosztva, melyek mindnyájan Ro mát uralták, melyet az isteni parancs értelmében Péter székhelyéül választott. Péter , ki Krisztusban először hitt, s Általa hírnökei vagy apostolai fejedelmévé tétetett, primus credidit et apostolaim est princeps a) ; Péter, kivel, mint Ince mondja, együtt kezdődött az apostoli és püspöki tiszt, per quern et Apostolatns et Episcopatus in Christo coepit exordium3)- Péter, kit Krisztus Urunk legelébb hivott meg tanítványának, s kit mint ilyent, minden püspök és apostol elsejévé tett, székét a világbiroda lom első városában alapította meg. Az első keresztény századok áttekintése alkalmával tényleg tapasztalni fogjuk, hogy a nagyszerű s fenséges hierarchia több ezer püspöki székből áll, azonban ezek mind tiz nagyobb egyházi provinciára vannak fölosztva, s ezek közöl bárom a többit fölülmúlja, míg egymaga Roma, Péter széke, az egész szellemi birodalmon a tisztesség és joghatóság azon fönségével uralkodik, mely Krisztus tanítványainak fejedelmét illeti. Roma a katli. egyházban, mely a pogányságon minden világuralma mellett is diadalmaskodott, isteni jogával nem csak kormányozza a világ öszes kath. egyházait, hanem a mellett ') Lásd a függeléket I. —*) Sz. Vidor Máté VII. föl. Commentar.— *) Epist. ad Vitricium.