Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

Kegyed tudja, Signora, hogy ez tökéletes igaz f hogy szüleim az egyházzenére való tehetségemet ki- képeztették, és hogy bizonyos úgynevezett barátok későbben a színházi zenekarba és így tovább ! és igy tovább édesgettek! de az orgona maradt kedvenc hangszerem, és Einsiedelnben ellenállhatlan vágy ragadt meg újrajátszhatni. Óhajom teljesült ; mindazál- tal bölcs elövigyázattal. Hisz engem nem ismertek !. kontárnak vagy roszakaratunak is tarthattak, ki rósz orgonajátékával az ájtatoskodókat sértené vagy boszantaná. Orgonához vezettek , mely valami oratóriumhoz tartozhatott ; és itt fönséges hangszert találtam. Egyedül, háboríttatlanul valék. Az ablakokon át, melyek a talapzattól embertmeghaladó magasságban valának,a tiszta septemberi ég ,mint sötétkék szempár tekintett le rám. Ezen kivül az egész világból mit- sem hallottam. Az orgonához ültem. A tegnapi est hangzatai még most is rezgettek lelkemben. A hangok egész világának oldottam fel bilincseit. Az emberi kebel minden panaszát a jajkiáltástól a halál-sóhajig életre költöttem, s hullámaikat emelkedni, nőni, dagadni engedém,mígnem önfejem fölött csaptak össze, s többé nem én, hanem csak egy nagyobb mester uralghatott fölöttük. És kicsoda ? Pergolese !' Az ö mennyei „Stabat mater“-én megtört az emelkedő áradat. Emlékezik, Signora, hol énekelte kegyed utoljára a „Stabat“-ot és én énekét kisértem ? Az utolsó nagy héten Parisban, a sioni Miasszonyunkról nevezett apácák kápolnájában—ott! ott énekelt kegyed