Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
A diodati kéjlak
3 tét sem lehetett hallani a csónakban, még a hajósok is hallgatóztak. Midőn végére ért, minden csöndes volt. „Nem tetszik önnek a dal Oreszt gróf, vagy talán énekem üresen hangzik el a mélység fölött?“ kér- dé Judit. „A dal oly rettentően búskomor, hogy eme komorság az emberre is ráragad,“ válaszold Oreszt. „Német dal,“ feleié Judit gyönge vállvoní- tással. „Igen helyes, Signora!“ szólt közbe a másik hallgatag férfi; „a német dalnak búskomornak kell lennie ! Némethonnak nincs annyi szava, hogy eleget zokogjon sülyedése fölött.“ „Miért nem emeli azt föl ön és elvrokonai?“ kérdé hidegen Judit. „Önök panaszkodnak az erélytelen és tétlen kor miatt, azonban minő akarat- és tetterőt birnak önök felmutatni ?“ „Torlaszokat, Signora !“ feleié nem a kérdezett, hanem helyette Oreszt éles gunynyal, „sok testi és lelki erő kivántatik ahhoz, hogy az ember valamely társaskocsi lovainak, — melyek, mint tudva van, oly vadak, mintha Ukránia sivatagjain fogták volna, —zabláját megragadja; hogy a bérkocsist üléséről, mely köztudomás szerint magasabb a trónnál , lerántsa ; hogy a bérkocsit az utcán fölfordítsa azon szándékkal, hogy Európa valamennyi fejedelmi székét utcai sárba zúdítsa, azután egy rongyot, mely a szabadság zászlajának cimeztetik, nem ugyan 1*
