Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

55

molysággal éneklék, úgy hogy minden szó és minden hang aranyba foglalt gyöngyként gördült és hullott fülembe. Mily különös igézet ez, gondoltam magamban : A hatalmasakat leveté székükről és az alázatosakat fölmagasztalá. Isten valóban a republicanusok- kal tart-e, a fejedelmeket és nagy urakat elűzi, s a népet ülteti a trónra ? Akkor, Lelio, te is a trónra jutsz ! De neked megvan már trónod, tenmagadban! Talán azok közé tartozol, kiknek meg kell bukniok, s akkor a kis igénytelen teremtmények körüled a magasba emelkednek ! Igen, a kis- és alacsony lelküek, mint ama nő, ki az öt megsérteni akaró rósz fiúnak szelíden mondja : Fiam imádkozzál érettem ! Ily különös gondolataim voltak a „Magnificat“ alatt. A „Completorium“ csodás hangjai után, melyek mint estharang nyugalomra intenek, a templom csöndes, homályos lön. A gyertyák kialudtak. A szentély előtt az örök világosság lámpája függött, s a kegykép előtt egy másik. Boldog csillagzatok gyanánt árasztottak fényt az árnyékvilágba. A zarándokok egy része a karzatra vonult s a gyóntatószékeket oly tömegesen, oly kitartóan vették körül, mint az egy más karzatra vágyódókat szoktam látni az operaszínház ajtaja előtt — ha Judit a Normát vagy Desdemonát énekli. A templomban a gyóntatószékek körül, mindenütt néma csend, magábaszállás, nyugalom uralgott, semmi más mozgás, mint melyet sok ember halk járáskelése okoz. Megkérdeztem az egyházfitól, ki a bejárásnál pár gyertyát gyújtott meg, hogy a homály