Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

56

tanyáját mindenütt fol ne üsse, vájjon lesz-e még vala* mi szertartás. 0 tagadólag felelt, hozzá tevén, hogy a gyónás éjfélig tart, s hogy másnap reggel a misék négy órakor kezdődnek. Unatkozni kezdtem. Eleget láttam, hallottam. Kedvem csökkent, visszavonulni készültem. De mintegy leszögezve álltam helyemen, mert rögtön egészen sajátságos hangzat hallatszott susogva, mint lomb a szélben, mint patakcsa, mely kavicson s mohán gyorsan tovacsörgedez ; aztán emelkedve, dagadva, zúgva mint hatalmas zivatar — za- jongva mint tenger-áradat — dallam nélkül, mégis telve természetfölötti öszhangzattal — szabálytalanul, s mégis természetfölötti egységbe olvadva. A nagy templom minden részéből hangzott: folyosókról, kápolnákból, az imazsámolyokról, az oltárok lépcsőiről ; emelkedett, esett — és újra emelkedett ; ima-áradat, ima-orkán volt az, mely tízezer zarándok szivéből s ajkairól hangzott. Kiki saját nyelvén halkan mondá imáit, sirva, panaszkodva, örvendve, esengve, aggályteljesen, bizalmasan, jajgatva, magasztalva — egyik Miatyánk-ot, a másik Misereré-t, a harmadik Salve Reginá-t, a negyedik De profundis-t, az ötödik Te Deum-ot, a hatodik Veni Sancté-t. Snéhányan kényeikkel, mások sóhajaikkal s ismét mások töredezett szavaikkal imádkoztak : minden szenvedés és fájdalom, minden nyomor és Ínség, minden küzdelem és kÍD, minden szeretet és remény, melyek a földtekén elterjedvék, a föld ez egy pontján tolultak össze, s feljajdultak ez egy re:tentő, velőt és csontot rázó