Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

47 ják ; hogy Isten irgalmát magasztalják és meghálál­ják. így lön Meinrad cellájából nagyon látogatott bu- csuhely, hol a szent férfiúnak s Isten anyjának köz­benjárásával sok ima nyert meghallgatást. Nemsoká­ra akadt egy jámbor, gazdag férfiú, ki egész vagyo­nát arra fordítá : hogy a zarándokok lelki szükségeit kielégítse. Megvette a darab földet ; Meinrad szobács- káját zárdává, imahelyét pedig, melyben az Isten any­jának képe volt templommá építtette, talált istenfélő társakat, kik készek valának a léleknek szolgálni ; fölvevé velük együtt a szent Benedek-rend szabályait, a zárdát az Isten anyja oltalmába ajállá; innen s a remeteségtől veszi eredetét a mai elnevezés : M á r i a Einsiedeln. E férfiút Eberhardnak hítták, s ö lön a zárda apátja. Midőn az építést elvégezték, Eber­hard fölkéré Konrádot, a constanzi püspököt : szen­telné föl ünnepélyesen a templomot, áldaná meg a he­lyet, melyen ezután a bit isteni titkai végeztetnek; Konrád püspök eljött, a nagy ünnepélyt megelőző éjt imával virasztá át. Hirtelen csodabáju zsoltáréneket hall, mely mintha a templomból hangzanék föl. Fi­gyel, elhagyja szobácskáját ; az ének egyre tart. A templomba siet, felnyitja az ajtót — fénytenger árad feléje, s e világosságban alakokat lát, melyeket a mi homályos és földi képektől elsötétült szemeink termé­szetesen nem láthatnak. Az ünnepiesen kivilágított oltáron sugároktól körülyfolyva áll az Isten anyja, s az oltár előtt főpapi ruhába öltözve, Krisztus Urunk mutatja be a szent áldozatot. A négy evangélista se­

Next

/
Thumbnails
Contents