Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Lelio

86

„Kérem Lelio, uti kalandjait necsak sóhajok és tagmozdulat által, hanem részletesen mondja el. Hiszen tudja, mily részvéttel vagyok ön iránt.“

„Tudom Signora, s szívesen elmondok kegyednek mindent. Csak két dologtól tartok.“

„S azok?“

„Először : részemről szóhiány ; — másodszor : kegyed részéről értelemhiány.“

„Ez már baj,“ válaszolt Judit mosolyogva, „mert evvel mindkét részen a fö dolog hiányzik ; azonban fogjon csak hozzá ! hadd fáradjunk.“

„Oh Judit, drága Signora! gondoljon csak Petrar- kára, ki egykor igy zokogott: „Non ti conosce ilmon- do, mentre ti ha !“ *) pedig csak Lauráról, halandó nőről beszélt.“

„De kedves Lelio, talán csak nem találkozott ön halhatatlannal ?“

„Oh Judit, a földön van az isteni, de a világ nem ismeri, mellette megy el a maga ünnepélyeire, melyek penészt lehelnek; örömeihez, melyek penész ízűek ; okoskodásaihoz, melyek tárgya penész ; igyek- véseihez, melyeket penész emészt meg.“

„Látja Lelio, ezt igen jól megértem,“ — szólt közbe Judit búskomor mosolylyal, — s homlokát gondolkodva mélyeszté tenyerébe.

„Lehet már hat hete,“ folytatá Lelio, — „mert még Velencében valánk, s kegyednek még többször

*) Nem ismer téged a világ, bár az övé vagy !