Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina II. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)
Lelio
Lelio. Másnap reggel meghagyd Judit, hogy ajtaja mindenki előtt zárva maradjon. Lelióval akart beszélni, s okát tudni megfoghatlan hosszas távollétének, és rendre utasítani öt tegnap esti magaviseletéért. Lelio megjelent kívánságára, — kisded fekete, élénk, olasz, tüzes romai szemekkel, a legtökéletesebb olasz disinvol- turával — ez oly szó, melyet magyarra fordítani nem lehet, hihetőleg azért, mert a magyarban maga a tárgy sincs meg. Lehetne tán mondani fesztelen magaviseletnek, föltéve, hogy e fesztelenséget semmiféle durva otrombaság nem árnyalja. „Nos Lelio ur, föltámadt halottaiból!“ szóla Judit hozzá, — s barátságosan nyujtá jobbját üdvözletre. „Ecco, úgy vagyon! ép ahogy kegyed mondja,“ szólt Lelio vidáman, —• s megrázd kezét. „Valóban életveszélyesen beteg volt ön?“ „Oh!“ mond Lelio leirhatlan borzadályt tanúsító taglejtéssel és oly kifejezéssel, mintha szavakat sem találna veszedelme ecsetelésére. 3*
