Hahn-Hahn, Ida : Mária Regina I. kötet (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1863)

Levin bácsi

veszszük azt észre, midőn az élet már tűnni kezd. Istennek hála! te jókor észrevetted. Imádkozzál tehát fiam ! Oly jó vagy te, hogy a jó Isten bizonyára semmit sem tagad meg tőled ! Hisz értem rebegett imádat is meghallgatta !........Ha valaha dicső színe elé

juthatok, neked köszönhetem.“

A grófnő nagy áhítattal fogadá a haldoklók szentségeit. Szobájában oltárt állítottak föl ; az előszobában térdelt a cselédség ; felébredtek bennök a katho- likus élet emlékei ; még volt valami sejtelmük arról, mi az, ha az örökélet királya egy nyomorult teremtés első intésére leszáll trónjáról, hogy azt, ki öt oly sokáig megveté, üdvözítse.

Midőn az engelsbergi zárdában az első harangszó a passio és tenebrák idejét hirdeté, elkezdődtek a grófnő halálküzdelmei. Kimondhatlan kínok s eszméletlenség válták föl egymást. De ha néha magához jöhetett, gyöngéden csókolgatá a keresztet, melyet Levin ajkaihoz nyújtott ; fiára nézett s karjait keresztalakban terjeszté ki. Levin megérté öt : a kereszten akart az anya meghalni ; a kereszten éljen a fiú. Levin e kívánságtól, ez örökségtől nem ijedt vissza. Anyját egy pillanatra sem hagyta el ; könyezve és imádkozva magasztald az Isten irgalmát, mely anyjába ily érzelmeket öntött. Nagypéntek reggelén megérkezett atyja, ki a grófné iránt különben igen közönyös valá, sokkal jobban hozzászokva neje folytonos haldoklásához, mintsem halálára el ne lett volna készülve. De ezen halálra természetesen nem volt elké