Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XVII. Könyv
44 zonyosak valának. „Ellenségeim, úgymond, ily gonoszul szóltak felölem : mikor hal meg már és vesz el neve ? Ha jőve is valamelyik látogatni, hazugságot beszélő, szíve álnokságot gyüjte magának; kiméne és elbeszélé egyszerre. Ellenem suttogtak minden gyűlölőim, gonoszt gondoltak reám. Istente- lenség szavát hinték ki ellenem. Vájjon, a ld fekszik, nem teendi-e meg, hogy újra fölkel ?u ') Itt bizonyára a szavak úgy vannak alkalmazva, hogy semmi egyéb nem értethetik, mint ha mondaná : „ Vájjon az, ki halva van. nem teendi-e meg, hogy ismét, életre kel ?“ A fönebbiek ugyanis azt mutatják, hogy ellenei az 6' haláláról gondolkoztak és határoztak; és ho^y ez az által történt, ki bejöve, hogy látná, és kimene, hogy elárúlná. Kinek nem jut itt eszébe a tanítványból lett árúló Judás? Mivel tehát azt meg aka- rák tenni, a mit terveztek vala, vagyis, meg akarák őt ölni; megmutatván, hogy hiú gonoszságukban hiába ölik azt meg, ki föl fog támadni, úgy adá hozzá e verset, mintha mondaná : „Mit tesztek hiúk? A ti bűnötök rám nézve csak álom lesz; vájjon a ki lefekszik, nem teendi-e meg, hogy újra fölkel?“ És mégis, hogy ők e nagy bűnt nem büntetlenül teendik, következő versekben nyilvánítja mondván : „Még barátom is, kiben bíztam, ki kenyeremet ette, fölemelé ellenem sarkát2) vagyis összetiport engem. „De te Uram, úgymond, könyörülj rajtam, kelts föl engem, és megadandom nekik a kölcsönt.“ '*) Ki tagadja már ezt, a ki látja, hogy a zsidók Krisztus kínszenvedése és föltámadása után hadi csapás által, miként irtattak ki gyökerestől tűzhelyeikből ? Altalok ugyanis megöletvén, föltámadott és megfenyíté őket ideiglenesen, föntartván a meg nem javúltakra nézve a többit akkorra, midőn az eleveneket és holtakat megítéli. Mert az Ur Jézus magát az árúlót a kenyér átnyujtása közben apostolai előtt kijelölvén j a zsoltár ezen versét említé és meg’mondá, hogy ő- rajta beteljesült : „Ki kenyeremet ette, fölemelé ellenem sarkát,“ azon mondás pedig: „.4 kiben reméltem“ nem a fővel, hanem a testtel egyez meg. Mert épen nem volt az Üdvözítő előtt ismeretlen az, kiről már előbb mondá: „Egy ') Zsolt. XL, 6—9. — ») U. o. 10. — *) U. o. 11. — *) Ján. XIII, 26.
