Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XVII. Könyv
39 XVI. Azokról, a mik a negyvennegyedik zsoltárban Krisztus- és az egyházra vonatkozólag akár nyíltan, akár képletileg mondatnak. I. Jóllehet ugyanis minden dologról tulajdonképi és nyilvános látnoki szólások kivántatnak; szükséges mégis, hogy közéjök képletesek is vegyíttessenek, melyek főkép a lomhább eszűek miatt fáradalmas vitatkozási és ma- gyarázgatási foglalkozást szereznek a tanároknak. Némelyek mindazáltal mindjárt első tekintetre a mint kimondatnak, Krisztust és az egyházat tüntetik föl, jóllehet, a mennyire az idő engedi, azon részeket kell kifejteni, melyek kevésbbé érthetők; milyen ugyanis a zsoltárok könyvében a következő : „Forrásként ömlengi ki a szép éneket szivem, munkámat a királynak ajánlom. Nyelvem, mint a gyorsírónak tolla. Legszebb vagy az emberek között, kedvesség van ajkidon elöntve; mert megálda téged Isten mindörökre. Kösd föl oldaladra, oh leghatalmasabb hős! kardodat. Ékességeddel járj szerencsésen, és uralkodjál hűség, szelídség és igazság által; csodálatosan rettenetesekre vezet el téged jobb kezed. Nyilaid élesek; diád hidlanak a népek, a király ellenségeinek szivébe hatván a nyilak. Királyi széked, oh Isten!fenáll örökön örökké; királyi pálcáid, melylyel országolsz, egyenes igazságnak botja. Szereted az igazságot, gyűlölöd pedig a hamisságot ; azért kent fel téged Isten ! a te Istened vigsáig olajával társaid fölött. Myrha-, áiloe- és káziaillatú minden ruhád, és az elefántcsonttal kirakott paloták, melyekben örvedeztetnek téged a királyok leányai, tisztelkedvén neked.“ *) Ki nem ismeri itt föl, bármily lomhaeszű legyen is, Krisztust, kit hirdetünk és a kiben hiszünk ? midőn Istenről hall szólni, kinek széke századokról századokra áll, és az Isten által föl- kentről, bizonyára a mint Isten szók kenni, nem látható, hanem szellemi és érthető kegyolajjal. Ki ugyanis oly tudatlan ezen egélyben, vagy oly síiket ennek széliében elterjedt hírére, hogy ne tudná, miszerint Krisztus a chris- mától vagyis a kenettől neveztetett el ? Miután pedig Krisz’) Zsolt. XL1V, 2—10,