Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)

XVII. Könyv

21

VL

Juda papsága- és országáról, melyek, jóllehet fönmaradásuk örökké tartónak mondatik, már megszűntek, és azért alattok, melyeknek amaz örökkévalóság igértetik, másokat kell értenünk.

Habár ezek akkor ép oly homályosan jelentettek ki, mint a mily világosan nyilvánulnak most : mindazáltal bárki is nem ok nélkül ütközhetik meg, és méltán mondhatja : Hogy higyük mi mindazok eljövetelét, mik ama könyvekben eljövendöknek hirdettettek, ha még annak sem láthattuk teljesülését, a mi e szavakban : „Maradékod és atyád nemzetsége örök időre az engemet illető szolgálattal foglalatoskodjék ')“ istenileg mondatott? Mert ím látjuk, hogy ama papság megváltozott, és azon nemzetségnek tett Ígéret teljesülését sohasem reményijük ; sőt inkább azt kell örökkévalónak tartanunk, mely amannak elvetése és változása után helyébe következett. A ki ezt állítja, az még nem érti, vagy nem fontolja meg, hogy maga az Áron rendje szerinti papság is a jövő örökkévaló papságnak csak árnyékául rendeltetett, és épen azért, midőn annak örökkévalóság igértetett, nem magának az árnyéknak és jelképnek, hanem a mi általa árnyékolva és jelképezve volt, igértetett. Nehogy azonban valaki magát az árnyékot gondolja maradandónak, azért ennek változását is meg kellett jósolni.

II. Ily módon még magának Saulnak országa is, holott ő bizonyosan vissza volt utasítva és vetve, a jövő örökre fönmaradó országnak árnyéka vala. Azon olajat ugyanis, melylyel megkenetett, s a melytől mint kegyolajtól fölmentnek neveztetett, titokszertínek kell gondolnunk, és nagy szentségnek értenünk, melyet maga Dávid is annyira tisztelt benne, hogy reszkedett félelmében, midőn elrejtőzvén a sötét barlangban — hova Saul is befordult a természeti szükségtől zaklatva — hátulról ruhájának egy kis részecskéjét alattomban levágá annak bizonyságául, hogy mint kegyelmezett meg neki, midőn könnyen megölhette volna, és hogy ama gyanút, mely') Kir. I. k. II, 30.