Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XIX. Könyv
187 véssél ezelőtt szólottunk ; vagy pedig mintha istenei álomban Krisztust gyalázták, fölébredvén pedig jónak ismerték és illően diósérték volna. Végtére mintha valami csodálatost és hihetlent akarna mondani : „Bizonyára, úgymond, némelyeknek vélekedésökön kívülinek fog látszani az, mit mondunk. Az istenek ugyanis Krisztust jámbor és halhatatlannak vallották és csak magasztalással emlékeztek meg róla ; ellenben a keresztényeket, úgymond, megszeplösíttettek- nek, bemocskoltaknak és hibába bonyolíiltaknak állítják; és több ehhez hasonló káromlásokkal élnek ellenök ■“ ') Ezután hozzáteszi a keresztényeket káromló istenek jóslatait. Es ezután : „A Krisztusról kérdezösködöknek : vájjon Isten-e, úgymond, így felel Hecate : „Te tudod, hogy a halál után mily sors vár a halhatatlan lélekre, mely a bölcseséget elhagyva mindenütt hibáz, az 0 lelke a legbuzgóbb férfiú lelke, melyet az igazságtól eltévedtek tisztelnek.“ A jóslat ezen szavaihoz köti továbbá tulajdon szavait, mondván: „Tehát a leg- jámborabb férfiúnak állítja Ól, és hogy lelke, valamint a többi jámboré is halála után a halhatatlansággal ajándékoz- tatott meg, és ezt tisztelik a tudatlan keresztények.“ A kérdezősködőnek pedig: „ Vájjon miért Ítéltetett elf1 az istennő a jóslatban így felel : „ A test ugyan mindig ki van téve megerötlenítö kínoknak : de a jámborok lelkei mennyekben laknak. Ama lélek pedig azon többi lélekre, — melyeknek a sors nem engedte meg, hogy az isteni adományban részesüljenek, és hogy a halhatatlan Jupitert megismerjék, — végzetteljesen müködék, hogy azok hibába keveredjenek. Azért gyülöltettek az istenektől ; mert kiknek nem adatott meg a végzettől, hogy az Istent megismerjék és hogy tölök adományokat nyerjenek, azok végzetszerüleg volánok a tévelybeni maradásra kárhoztatva. Ö pedig mint jámbor a többi jámborokkal az égbe fölment. Ennélfogva ne káromold öt, hanem 'szánd ezen emberek esztelenségét és az ebből azokra háromló könnyű és mélységes veszedelmet. “ III. Ki oly esztelen, hogy nem látná át, miszerint ezen jóslatok vagy ravasz, és a keresztények iránt ellenséges indulati! ember által gondoltattak ki, vagy hogy ezeket hasonló célból a tisztátalan daemonok felelték ; hogy ’) Lásd ugyanezeket görögül Özsób. De Demonstr. Evang. 1. III. c. 6.
