Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XIX. Könyv
171 azonban élet nélkül még nem is gondolható : lígy szintén létez némi béke háború nélkül, háború azonban béke nélkül még nem is gondolható, nem azt tartva szem előtt, mi a háborút magát képezi, hanem inkább azt, mi a háborúkban és háborúk által történik, melyek szintén egy béke nélkül főn nem állható természetből erednek. II. Miért is csak azt, mi nem rósz, vagy nem is lehet az, nevezzük természetnek : és így jó nélkül természet nem létezhet. Tehát maga az ördög természete sem rósz ; a mennyiben ez természet, hanem a romlottság teszi rosz- szá. Az igazságban tehát meg nem állott, *) hanem az igazságos ítéletet sem kerülte ki ; a rend békéjében meg nem maradott, hanem a rendező hatalma alól sem menekült meg. A természetében lakozó jó nem vonja őt ki az isteni igazság reászabott büntetése alól : de még benne sem sújtja Isten az általa teremtett jót, hanem az az által elkövetett roszat. A természetet nem fosztja meg minden adományaitól, hanem valamit elvesz, valamit ott hagy, hogy így jobban érezze annak hiányát, mitől megfosztatott. És így a fájdalom tanúsága annak, hogy a jó egy része elvonatott, a másik pedig meghagyatott. Mert ha a jó egyik része meg nem hagyatik, a másik rész elvesztét nem fájlalhatja. A vétkesnek gonoszsága ugyanis még növekedik, ha a jogosság elvesztén örvend. A ki kínlódik, ha abból semmi jó nem hárul rá, fájlalja jóléte elvesztését. Es miután a jogosság és jólét egyaránt drága jó, a jónak elvesztén pedig inkább szomorkodni kell, mint örülni (hacsak nem pótoltatnék valamely nagyobb jó által; így nagyobb jó a lélek tisztasága, mint a test jóléte) mindenesetre illőbb ha a vétkes büntetésében szomorkodik, mintha vétkén örvend. Valamint tehát az elveszett jó fölötti öröm a vétekben rósz akaratnak a jele : úgy ellenkezőleg az elvesztett jó fölötti fájdalom a büntetésben, a jó természet bizonysága. Ha valaki természetének elvesztett békeségét fájlalja, ezen fájdalmat a békeség némi fenmaradt maradványai után érzi, melyek azt eszközük, hogy a természet önmagának legyen barátja. Az pedig igazságos, hogy a gonoszak és istentelenek az örök büntetés kínaiban siratják meg a természe) Ján. VIII, 45.
