Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve III. kötet - 25. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1861)
XIX. Könyv
172 tes javak elvesztét, érezvén, hogy az igazságos Isten volt az, ki okét ezektől megfosztotta, kit, midőn ezen kegyelmeit osztogatta, visszautasítottak. Isten tehát mint a teremtmények legbölcsebb teremtője és legigazságosb rendezője, a földi lények legfőbb ékességéül a halandó emberi nemet teremtette, az embereknek az életnek megfelelő javakat adta, — azaz ideiglenes békét a halandó élet tartama szerint nemének jólétében, épségében és társaságában, és mindazt, mi ezen béke fentartására vagy visszaszerzésére szükséges, milyen mindaz, a mi emberi érzékeknek szükséges ; úgymint : a világosság, mely által látunk ; a levegő, melyet beszíhatunk; a víz, melyet ihatunk, egyszóval : mindazt , mi az ember táplálása-, ruházása-, ápolására és díszére hasznos —, azon méltányos föltétel alatt, hogy azon halandó, ki ezen békeségnek megfelelő javakkal jól fogna élni, az még többet és jobbat nyer, tudniillik a halhatatlanság békeségét és az ennek megfelelő dicsőséget s tiszteletet az örök létben Isten és az emberek Istenbeni élvezésére; a ki pedig roszúl fogná használni, valamint amazokat nem nyerné el, úgy ezektől is megfosztatnék. XIV. Úgy a földi, mint mennyei rend és törvényről, melynek uralma által is az emberi társadalom java mozdíttatik elő, s mely társadalomnak java előmozdításával is szolgálunk. A múlandó tárgyak mindennemű használatának gyümölcse tehát a földi városban a földi, a mennyei városban pedig a mennyei béke. Miértis ha ész nélküli állatok volnánk, mást nem kívánnánk, mint a test részeseinek rendezett kormányát és a vágyak nyugalmát és az érzéki vágyak korlátlanságát hogy így a test békéje a lélek békességét előmozdítaná. Ha ugyanis nem bírjuk a testi békét, megakadályoztatik az ész nélküli lélek békessége is, a vágyak nyugalmát el nem érvén. Mindkettő pedig azon békének használ, mely a test és lélek közt van, vagyis a rendezett élet és jólét békéjének. Mert valamint az állatok a test békességének szeretetét az által bizonyítjákbe,hogy afájdal- mat kikerülik, a lélek békeségének szeretetét pedig az ál-