Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
XV. Könyv
280 gyón. Mi pedig, atyámfiai! Izsáknak ábrázolata szerint az ígéretnek fiai vagyunk. Azonban, miképen ekkor az, a ki a természetnek rendes folyama szerint született, felsőbb erőnek hozzájárulásával született: azonképen történik most is. De mit mond az írás? Űzd ki a szolgálóleányt, és az Őfiát; mert nem leszen örökös a szolgálóleánynak fia a szabadosnak fiával. Következésképen nem vagyunk a szolgálóleánynak fiai, hanem a szabadoséi. Azon szabadossággal, melyig el minket Krisztus meg szabadított.“ •) Ezen az Apostol tekintélyén alapúló értelmezési mód megmutatja nekünk, miképen kell az ó és líjszövetségi szentírást értenünk. A földi város egyik része ugyanis az isteni várost ábrázolta, nem, mivel önnönmaga, hanem, mivel a másiknak jelzésére szolgált. Mert nem önnönma- gáért alapíttatott, hanem, hogy egy másikat jelképezzen, és mert maga ezen jelző egy más megelőző jelentmény által jelképeztetett. Agár, Sara szolgálója ugyanis és annak fia ezen kép némi előképe vala ; és mivel a világosság eljöttével az árnyéknak szét kellett oszlania : azért mondá a szabad Sára, ki a szabad várost jelenté, és ki szinte ezen árnyék által jelképeztetett: „Küldd e szolgálót fiáival együtt, mert nem leszen együtt örökös a szolgálónak fia az énfiammal, Izsákkal,112) vagy, mint az Apostol mondja: „A szabad fiával.“ így tehát a földi városban két képet találunk ; az egyik saját jelenlétét bizonyítja, a másik pedig jelenlétével az isteni várost jelenti. A bűn által megromlott természet a földi városnak, a természeti bűntől megszabadító malaszt pedig a mennyei városnak szül polgárokat ; miért is azok a harag edényeinek, ezek pedig az irgalmasság edényeinek mondatnak. Jelképeztetett ez már Ábrahám két fiában, minthogy az egyik, t. i. Izmáéi Ágártól, a szolgálótól test szerint ; a másik pedig, t. i. Izsák viszontigéret szerint a szabad Sárától született. Mindkettő ugyan Ábrahám magvából; de amazt a természetet igazoló szokás, ezt pedig a malasztot jelentő Ígéret szerint nemzé. Ott látjuk az emberi szokást, itt pedig az isteni jótétemény ajánltatik. •) IV. 21-31. - *) Mózs. 1. k. XXI. 10.
