Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)
XIV. Könyv
248 bánni olvassuk ■); ez mindazonáltal arra vonatkozik, a mit az ember reménye, vagy a természeti okok rendje hoz magával , nem pedig a Mindenható előtudatára, melynélfogva tudta, hogy mit fog cselekedni. Az Isten tehát—mint írva van—az embert jónak, s így jóakaratának teremté; mert jó akarat nélkül nem lehetett volna jó. A jó akarat tehát Isten műve; minthogy ezzel együtt teremté az embert. Az első rósz akarat pedig, minthogy megelőzte az emberben a rósz cselekvényeket, inkább bizonyos elpártolás volt Isten művétől önmuveiliez, mint valódi cselekedet. Es a tettek azért gonoszak, mivel ember, s nem Isten szerintiek, űgyannyira , hogy az akarat, vagy maga a roszakaratú ember rósz fának tekintethetik, melynek rósz gyümölcsei ezen cselekedetek. Továbbá, a rósz akarat , jóllehet nem természet szerinti, hanem természet elleni:—mert vétkes—mégis egyenlő természetű a vétekkel, mely csak a természetben létezhetik; de csak azon természetben, melyet a Teremtő semmiből alkotott, és nem abban, melyet — mint az Igét — önmagából nemze, ki által mindenek lőnek. Mert jóllehet a föld porából teremté Isten az embert, de ugyanazon föld és minden földne- mtí anyag kétségkívül semmiből van, valamint a testbe lehelt lélek is semmiből lett, midőn az ember alkottatott. A jó pedig a rósz fölött, annyira túlnyomó, hogy, habár létezése megengedtetik bebizonyításáéi! annak, mily jól tudja fölhasználni ezt is a Teremtő gondviselő igazsága : mégis a jó rósz nélkül is ellehet, — mint maga az igaz s legfőbb Isten és minden mennybeli láthatatlan s látható teremtmény e homályos légkör fölött; ellenben a rósz jó nélkül nem létezhetik, minthogy a természet, a melyben létezik, sa mennyiben természet, bizonynyal jó. Továbbá a roszat kiirtani, nem tesz valamely természetet, vagy annak egy részét megsemmisíteni, hanem az elfajult- s megromlottat meggyógyítani,helyre' állítani. Az akarat tehát akkor szabad igazán, ha a bűnnek s a vétkeknek nem szolgál. És ilyen adatott is az Istentől, mely azonban önvétke következtében illyen lenni megszűnvén, csak 1) Mózs. I k. VI. és Kir. 1. k. XV. 2.
