Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve II. kötet - 24. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1860)

XIV. Könyv

238

mód megegyezik-e a sz. írással, azt lelém, mit a jós mond: „Az istenteleneknek nincsen Örömük, ezt mondja az Úr“ ; ') mintha azt akarná mondani, hogy a gonoszak inkább ujonghatnak, mint örülhetnek a roszak fölött; mert az öröm tulajdonkép csak a jók és istenfélők sajátja. Hasonlóképen az üdviratban is : „ Valamit tehát akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is azokat cselekedjetek nekik11, “) akként látszik mondatni, mintha a roszat, vagy ocsmányat nem akarni, hanem csak kivánni lehetne. Végre egynémely magyarázó a közszólásmód szerint hozzáadá: „jókat“; és így értelmező : „Valami jókat akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek.“ Óvatosak akartak ugyanis lenni, nehogy valaki magának illetleneket akarjon mások által tétetni, hogy elmellőzzem az ocsmányabbakat, milyenek a kéjelgéssel összekötött lakomák, mikre nézve úgy vélte betöltendőnek a törvényt, ha azokat hasonlókkal viszonozza. De a görög üdvirat- han, melyből fordíttatott a latin, nem olvassuk: „jókat“, hanem: „Valamit akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is azokat cselekedjétek nekik;“ úgy velem azért, hogy, midőn mondá: „akartok“, egyúttal a „jókat“ is oda értetni. Mert nem mondá : „kívántok.“

II. Azonban nem lehet mindig szólásmódunkat ily kellékekkel korlátolni, mindamellett néha használandók; sőt még akkor is odagondolandók, midőn olvasván olyak műveit, a kik tekintélyének ellenállni nem szabad, a valódi értelem, máskép föl nem lelhető : minők azok, melyeket példa gyanánt részint a jós szavaiból, részint pedig az üdviratból megemlíténk. Ki ne tudná, hogy az istentelenek ujongnak vígságukban ? Es mégis : „Az istenteleknek nincsen örömük, mondja az Úr“. Honnan van ez, hacsak nem onnan, hogy más az örvendezés, midőn az valódi és saját értelmében vétetik? Hasonlag ki tagadná, miszerint jogosan parancsoltatik az embereknek , hogy azt cselekedjék másoknak, mit magoknak tenni kívánnak, nehogy egymást a tiltott kéjvágy gyalázatával gyönyörködtessék ? És mégis legüdvöscbb s iga>) íz. LVIl. 21. — 2) sz. Máté. VII. 12.

\