Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)
II. Könyv
61 így az embereket is, kik a színházakban előadták azt, mi isteneik előtt — kiknek ők szolgái voltak — kedves vala, nemcsak nem megvetésre, sőt a legnagyobb tiszteletre is méltóknak tartották. Mi okuk lehetett volna is, a papokat, kik által kedves áldozatokat mutattak be isteneiknek, tisztelni, a szinészeket pedig a becstelenek közé sorozni: holott magoktól az istenektől tudták, hogy e színjátékok által kell azon gyönyört vagyis tiszteletet nekik megadni ; minthogy azokat kívánják, és ha őket azokkal tisztelni elmulasztják, neheztelő haragra lobbannak. Különösen midőn Labeo, kit az ilyes dolgokban igen jártasnak mondanak, a jó és rósz isteneket a tisztelet különféle módja által is megkülönbözteti, állítván: hogy a rósz istenek öldöklések- és szomorú könyörgésekkel, a jók pedig vig és örvendetes szolgálattal, úgymint: játékokkal, lakomákkal és isteni vendég'- ségekkel tisztelteinek. Ezek mibenlétéről, ha Isten megsegít, bővebben értekezünk alább. Most azonban mi a jelen tárgyat illeti, azt mondom, hogy akár különbség nélkül az isteneknek mindannyinak a jókat illető tisztelettel szolgáljanak is, (mert az isteneknek nem is illik ro- szaknak lenni, ámbár ezek, mivel tisztátlan lelkek, mind roszak) akár bizonyos különbséggel, mint Labeo állí- tá, hogy t. i. amazoknak az előbbi, ezeknek az utóbbi tisztelet adassák meg : a görögök mindenesetre a dolog rendje szerint cselekedtek, midőn mind a papokat, kik nekik áldozatokat mutatnak be, mind a szinészeket, kik játékokkal kedveskednek, tiszteletreméltóknak tartották; nehogy, ha a játékok mindnyájok előtt kedvesek, vagy minden isteneiket megsértsék, vagy — a mi még méltatlanabb lett volna, — ha a játékokban csupán azok gyönyörködtek, kiket jóknak tartanak, épen ezeket találják megbántani. XII. A romaiak megtiltván költőiknek az emberek becsmérlését, az istenekét pedig megengedvén, többet tartottak magokról, mint az istenekről. A romaiak ellenben, mint Scipio a „Köztársaságról“ szóló munkájában dicsekszik, nem akarták éltöket és hi- röket a költők rágalmainak és sértegetéseinek kitenni,
