Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)
II. Könyv
60 mesek teliát azok, kik az Istent ily gonosz vétkes hántással illetik ? Azonban a gonosz lelkek, kiket ó'k isteneknek tartanak, azt akarják, hogy olyan vétkeket is tulajdonítsanak nekik, melyeket soha el nem követtek, csakhogy az embereket hálóba csalják, és magokkal az öröktől fogva kijelölt kárhozatra vigyék; akár az emberek követték el azokat, kiket isteneknek akarnak tartani az emberi tévedéseken gyönyörködök, s hogy ezek helyett is őket tiszteljék, ezer ártalmas és ámító csellel eszközük ki: akár egy ember sem követte el valóban e gonoszságokat, melyeket azonban e csalárd lelkek örömest hallanak az istenekről koholtatni, hogy így a gonoszságok elkövetésére mintegy maga az ég nyújtson eléggé tekintélyes mentséget. Minthogy tehát a görögök ilyen istenségek szolgáinak tartották magokat, annyi olyas színi gyaláztatások közt semmi esetre sem kívánhatták, hogy őket a költők megkíméljék, vagy mivel ezáltal is hasonlók kívántak lenni isteneikhez, vagy mivel féltek, nehogy, ha jobb hírre óhajtanának szert tenni, és így magokat az isteneknek elébe tennék, ezek haragját ingereljék föl magok ellen. XI. A színészeket köztársasági föhivatalokra emelték a görögök, mivel méltatlannak tartották az istenek tisztelőit megvetni. Ide tartozik az is, hgy az e meséket előadó színészeket nem csekély állami tisztségekre Ítélték méltóknak, így, mi szintén a „Köztársaságról14 írt könyvben is említetik, athenaei Aeschinest a hires szónokot, ki mint ifjú szomorújátéki szerepekben szokott föllépni a színpadon, az állam kormányzásával bízták meg; és Aristodemust hasonlókép szomoriíjátékost a háború és béke legfontosabb ügyeiben küldötték az athenaeiek több Ízben követül Fülöphöz.Nem tudták ugyanis megegyeztetni, hogy azok, kiknek színi előadásaikon magok az istenek is gyönyörködnek, a becstelenek közé soroztassanak. Gyalázatosán ugyan, de isteneikhez illőleg tevének a görögök, midőn a költőknek és színészeknek megengedték a polgárok életét rágalmazni, látván, hogy isteneik nemhogy nem akarják, sőt még örömmel is szemlélik, ha életöket és jó nevöket hasonló rágalmakkal illetik ; és
