Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)

VIII. Könyv

355 A tisztelet módjáról, melyet a keresztények a vértanúk iránt tanúsítanak, I. Mindazonáltal nem emelünk mi ugyanazon vér­tanúknak templomokat, nem rendelünk nekik papságot, szentségeket és áldozatokat; mert nem Ók, hanem az Ő Istenük, a mi Istenünk. Tiszteljük ugyan emléküket, mint olyan szent férfiakéit, kik Isten előtt kedvesek valának s az igazságért egész testük haláláig küzdöttek, hogy megmutatván az igaz vallást, a hamis és kültütt vallást legyőzzék; mely iránt ha némelyek vonzalmat éreztek is, azt istenifélelemből elfojtották; de ki hallotta valaha a hivők közöl, hogy a pap az oltárnál, mely noha a vér­tanú sz. teste fölött, de mégis az Isten tiszteletére épült, így imádkozott volna: felajánlom neked, Péter, Pál vagy Cyprian ezen áldozatot; jóllehet ezeknek emlékhelyein mutatják is be az Istennek, ki őket emberekből vér­tanúkká tette, és a mennyei dicsőségben szent angyalai társaságába emelé : hogy e győzelmük feletti kitüntetés­ért az igaz Istennek hálákat mondván, emlékeik megújí­tása által ugyanazon segély mellett követésükre hasonló győzelmikorona s babér által ösztönöztessünk. Mind ily kegyeletes tiszteletek tehát, melyek a vértanúk síremlé­keinél véghezvitetnek, emlékeik diszítményeűl szolgál­nak ; nem pedig halottak szentségei vagy áldozatai azok, mintha nekik mint isteneknek mutattatnának be. Keresz­tényeknél nem történik és a föld nagyobb részén sem szokás ez ; de a kik ezt mégis teszik, letévén ott ételeiket imádkoznak, azokat ismét elviszik, hogy megegyék, vagy a szíikölködők közt osztják ki, hogy a vértanúk Urának nevében a vértanúk által megszenteltessenek. A ki pedig ismeri a keresztények egyetlen áldozatát, mely a vérta­núk síremlékeinél is bemutattatik, az tudja, hogy azok nem a vértanúknak benyújtott áldozatok. II. Mi tehát vértanúinkat sem istenitisztelettel, sem emberi bűntényekkel nem tiszteljük, miként azok istenei­ket tisztelik ; és sem áldozatot nem mutatunk be nekik, sem ocsmánytetteiket nem változtatjuk vallási ünnepé­XXVII.

Next

/
Thumbnails
Contents