Szent Ágoston Isten városáról írt XXII. könyve I. kötet - 23. évfolyam (Pest, Boldini Róbert Könyvny.; Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1859)

VII. Könyv

278 kell hajolnia; mert bárha a kezdet időre nézve előbb tör­ténik is, a végzet méltóságra nézve mégis megelőzi azt.“ Jó, de ez csak akkor volna helyén, ha cselekvények kez­dete s végéről volna szó ; mint például : az elutazás kez­det, a megérkezés végzet; a tanulás kezdet, a tudás vég­zet, s így mindent kezdeni és végezni szoktunk. Már ezen foglalkozás Janus és Terminus közt van fölosztva, Jupiter azonban a ható okok — nem pedig az okozatok fölött uralg, s így még időre nézve sem előztethetnék meg a dolgok akár kezdete akár végzete által. Mert min­denesetre előbb létez az ok, mint az okozat. Miért is, ha a dolgok kezdetét Janusnak tulajdonítják, azért ezen kez­det nem elö'bbrevaló, mint azon okok, melyek fölött Ju­piter uralkodik. Mert, valamint semmi sem történik, úgy nem is kezd történni, hacsak elégséges ok nem előzi meg azt. Már ha Jupitert valóban azon istennek tartják, ki az egész természet és természeti dolgoknak okai fölött ural­kodik; s irántai hódolatukat oly gyalázatos és vétkes védők által fejezik ki : úgy ocsmányabb istenkáromlás­nak részesei, mintha épen egy istent sem hinnének. Miért sokkal célszerűbb volna, ha más valakit neveznének Ju­piternek, ki ily aljas és vétkes tiszteltetésre volna méltó, s valamely költött lényt fertőztetnének meg inkább (mint például Saturnusról mondják, hogy egy neki nyújtott követ saját gyermeke gyanánt emészte föl) a helyett hogy ezt mennydörgő isten létére fajtalankodónak, világkor­mányzó létére házasságtörőnek állítanák, valamint azt is, hogy ő a világban történők okai fölött uralkodik s öncselekvényeinek még sincs helyes oka. II. T)e kérdem továbbá, melyik helyet adják Jupi­ternek az istenek között, ha Janus a világ? mert hiszen Varro tana szerint az igaz istenek képezik a világ lelkét és részeit, a mi tehát nem ilyen, az szerintök nem is igaz Isten. Vájjon tehát Jupitert oly értelemben nevezik-e a világ lelkének, miszerint Janus, vagyis e szemlélhető vi­lág az ő teste? Ha ez áll, akkor nem tudják okadatolni •Janus istenségét; mert, már, szerintök is, nem a világnak teste, hanem lelke és részei igaz istenek. Innét kitetszik, hogy ö az istent a világ lelkének, a világot pedig isten­nek állítja ; de valamint a bölcs ember, ki lélekböl és

Next

/
Thumbnails
Contents