Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)

Sz. Ambrus milánói püspök életrajza

— 24 — megjelent éjjeli látmányban, kezében botot tartva, és mi­dőn Maszcezel a szent férfi lábaihoz borúla, az öreg megüt­vén támbotjával a földet — mert ily alakban jelent meg — háromszor mondá : „Itt, itt, itt“, megjelelvén a he­lyet, és értésére adván a megjelenésére méltatott férfiú­nak , hogy azon helyen, hol az Ur szent áldozárát látá, harmad napon győzelmet vívand ki ; és így biztosan bele kezdett a harcba, és szerencsésen be is végzé. Mi pedig ezeket Milanóbani tartózkodásunk alatt maga Maszcezel után tudjuk ; mert ezen tartományban is, hol jelenleg írunk, ugyanezt beszélé számos áldozárnak, kiknek be­széde után azokat, melyeket előbb megtudánk, biztosab­ban véltük ide csatolhatóknak. 52. Midőn pedig Zizin és Sándor vértanúk ereklyéit, kik a mi időnkben, az az sz. Ambrus halála után nyer­tek vértanúi koronát a pogány üldözésekben az arauniai részeken, Milanóban nagy kegyelettel fogadtuk, egy ide­jött vakságból fölgyógyult ember beszélé, hogy e napon nyeré viszsza szeme világát a szentek maradványait záró szekrény érintése által. Ő ugyanis éji látmányban part­hoz közeledő hajót látott, melyben számos fehérbe öltözött férfi vala. Kiszállván ezek a partra egyikét a tömegből esengve kéré, hogy mondja meg neki, váljon kik ők? és megtudá, hogy ezek Ambrus és társai. E név hallatára könyörögni kezdett szeme világáért ; mire ily választ nyert : Siess Milánóba és menj elébe oda érkezendő testvéreim­nek — itt kijelölé neki a napot — és visszanyered sze­med fényét. Mert, mint maga is megjegyzé, a dalmáti par­tokról való volt, s előbb be sem jött a városba, mig egye­nesen a szentek ereklyéinek elébe nem ment volna; még ekkor ugyan egészen vak vala, hanem az ereklyetartó érintése után azonnal visszanyeré szeme fényét. 53. Ezek után, úgy vélem, nem leszek terhére senki­nek, ha többet irok ígéretemnél, hogy lássuk, mint telje­sültekbe az Ur szavai, melyeket szent látnokainak ajkaira teve : „A felebarátom elleni leselkedőtés tit­kon rágalgalmazót iildözém“ 16), és másutt : „N e 16) 100. Zsolt. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents