Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)

Sz. Ambrus milánói püspök az egyháziak kötelmeiről irt III. könyve - Harmadik könyv

- 183 után kapkodni. Nem nevezhető tehát az haszonnak, mi által többet veszt a becsületesség, mint nyer a haszon.

VII.

Az idegeneket éhség idején nem kell a városból kiűzni. Fölemlítetik egy kér. aggastyán e tárgyban adott tanácsa, melynek ellentétetik a Rómában elkövetett méltatlan tett, mely kettő aztán párhuzamba hozatván megmutat tátik, hogy az első mind a becsületesség, mind a haszonnak megfelelt, de nem így a második.

45. Továbbá azoknak tette sem helyeselendő, kik az idegeneket kitiltják a városból, őket kiűzik, midőn rajtuk segíteni kellene, elzárják őket a közös anyávali közlekedéstől, ennek mindenkire özönlött adományait megtagadják ; a velők kötött életfrigytől irtóznak; kikkel közös jogaik voltak, azokkal az ínség idején a segítséget megosztani vonakodnak. A vad állat nem űzi el magátol a vadat, s az ember nem tűri maga mellett az embert ! Az állatok közösnek tekintik az élelmet, melyet a föld nyújt, és a velük hasonneműt segítik, az ember üldözi az embert, kinek mindent mi csak emberi a szeretet kötelékével magához fűznie kellene!

46. Mennyivel helyesebben cselekvék azon vén korú, ki, midőn a városban éhség dühöngne, s a nép szokás szerint az idegenek kitiltását követelné, a városra lelkiismeretesebben ügyelvén föl mint a többi, összegyűjtő annak tisztesb és tehetősb lakóit, és sürgette, hogy a nyújtandó segélyről gondoskodjanak mondván : mily embertelen tett lenne az idegeneket kiűzni; mennyire kibontakoznék emberi méltóságából, ki a haldoklónak az élelmet megtagadná. Nem engedjük az asztalunk mellett álló ebet éhezni, az embert pedig attól elűzzük. Mily nagy veszteség a világra nézve is, annyi népet elveszni hagyni, kiket a kegyetlen mirigy pusztít, mily nagy a városra nézve, midőn elvesznek, kik annak gazdagságát s iparüzletét előmozdították, midőn ki sem segít az éhezőkön, hogy életüket fön- tarthatnák, ki sem enyhíti a nyomort; sőt midőn kihalnak a munkások, és földművelők még az élelmi források is végkép kiapadnak. Tehát azokat zárjuk-e ki körünkből, kik nekünk eledelt szolgáltattak, azokat hagyjuk el insé-