Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)

Sz. Ambrus milánói püspök az egyháziak kötelmeiről irt III. könyve - Harmadik könyv

I

HARMADIK KÖNYV.

i.

Dávid és Salamontól nyerőnk útmutatást, mikép kelljen önszivünkkel társalogni ; következéskép nem kell hinnünk, hogy Scipio szerzője a neki tulajdonított eszmének. Mennyi szépet vittek végbe a szent látnokok nyugalmukban ; ezek nyugalma összehasonlítva másokéval, bebizonyítátik, hogy az igaz soha sincs egymagán , és soha

sem unatkozik.

1. Dávid látnok megtaníta minket szivünkben mint valami termes lakban sétálni, vele mint jó lakfelünkkel társalogni, hogy önmagát szólítsa meg s beszéljen önmagával a sz. irás e szavai szerint: „Mondám: megőrizem utaimat.“ *) Salamon az ő fia is mondja: „Igyál vizet edényeidből, és kutaid forrásából;2) vagy is magad tanácsaival élj. „M ért mint a mély viz olyan a tanács a férfiú szivében.“ 3) „Semmi idegennek — úgymond — ne legyen veled része. Vized forrása a te sajátod legyen és vigadj feleségeddel, kit bírsz, ifjúságod óta. Abarátságos szarvas és lenge fia csevegjenek veled.“ 4)

2. Nem Scipio vala tehát az első ki tudott nem egyedül lenni, midőn egyedül volt, nem nyugodni, midőn nem dolgozott; tudta ezt már ő előtte Mózes, ki midőn hallgat>) 38. Zsolt. 2. — 2) Példab. 5, 15. - 3) Példab. 20, 5. — *>) Péld. 5, 17—18.