Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától - 22. évfolyam (Pest, Beimel J. és Kozma Vazul, 1858)
Sz. Ambrus milánói püspök az egyháziak kötelmeiről irt III. könyve - Második könyv
118 böjtről is, melyet fitogtatásból tartanak mondja: elvették jutalmukat. 3. Az erény s illem tehát azt kívánja, hogy titkon mint könyörületes légy, mint böjtöJj, hogy jutalmadat egyedül az Istentől és nem az emberektől is látszassál várni. Mert ki jutalmát az embereknél keresi, megleli azt; ki pedig az Istennél, örök életet nyer, melyet megadni más nem képes, mint a mindenség alkotója, amint írva van : „Bizony mondom neked, ma velem leszesza paradicsomban“2). Tehát a sz. irás világosan örök életnek nevezi a boldog életet, hogy ne az emberek véleménye hanem az Isten Ítélete szerint becsültessék. II. A bölcsek különféle véleményei a boldogságról ; mi hogy az Isten ismeretében, s a jó cselekedetek gyakorlásában áll, előbb az üdviratból, aztán nehogy ez a bölcsektől kölcsönözöttnek látszassák, a látnokok irataiból bizonyítatik be. 4. Némelyek tehát a bölcsek közöl a boldog életet a fájlalatlanságban helyezék, mint Jeromos ; mások az ismeretekben, mint Herillus, ki meghallván, miszerint Ariszto- teles és Teofrasztes a tudományt fonnen dicsérnék, azt egyedüli jónak tartá, holott ők azt csak mint jót, nem pedig mint egyedüli jót dicsérék. Mások a testi gyönyörökben, mint Epikur, ismét mások mint Kallipho s utána Diodor, úgy vélekedének, hogy egyik szerint a testi kéjekhez, a másik szerint pedig a fájlalatlansághoz a becsületesség is, mely nélkül boldog élet nem is létezhetik, kapcsolandó. Zeno a stoikus egyedüli s legfőbb jónak az illedelmest tartá, Arisztoteles pedig meg Theophraszt, s a többi peripateti- kusok az erényben vagy is a becsületességben helyezék ugyan a boldogéletet, azonban annak kiegészítőjéül a testi gyönyöröket és külső javakat tárták. 5. A sz. irás azonban a boldog életet az istenség ismeretében és a jó cselekedetekben helyezi. Mind a két állítást bebizonyítja az üdvirat, midőn Jézus az Isten isme2) Luk. 23, 43.
