Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Előszó
VIII pedig kellemz övé varázsolva; a szívről és leiekről szó se legyen, hisz ezeket illetőleg a nagy francia országiár átalánosan életbe vitt felfödözése, miszerint Isten a nyelvet a lélek állapotának nem fel hanem leleplezésére látszék rendelni, azokat egészen leirhatlan cha- ineleonokká tévé . . . Kígyó kúszsza körül a világot, félelmes kígyó, mellynek fejét meg kell tipornia mindannak, ki üdvözülni akar. De hol e kígyó feje? . . . Honnét a baj? E fölfedezést nem mi teszszük; sőt saját szavainkban sem bízva legnagyobb egyházirónkkal fejezzük ki magunkat; onnét a baj: „mert olly temérdek vakságra jutának az emberek, hogy utósó s legkisebb dolguknak tartják immár az igaz hitnek ismeretét és a keresztény tökéletességrei igyekezetét.“ Érckemények a keblek, a hit melegítő sugarait visszalökik; innét jéghidegek is. Hiányzik a hit, az alap, azérfr mikép lehetne keresnünk az erény szilárd épületét; nincs a keblekben hit, nincs gyökér, melly nélkül hogy lelhetnők fel az élet törzsét, virágát s valódi gyümölcsét az erényt? Vadon rengetegek a keblek, mellyekben sok minden van, de a mi legszükségesebb s mi az egésznek életet s kellemet adna : a világosság hiányzik. Kerubra volna itt szükség lángoló pallossal, hogy, mig tisztit s szörnyeket üz, fényesked-