Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Előszó

Előszó.

jenkit sem lepünk meg újsággal, midőn mások után ismételjük azon szivvérző való tényt: miszerint a kor, mellyben élünk, s melly olly hanyathomlok irámlik a haladás pályáján a miveltség elysiuma felé, hogy e kor, ha nem is a legromlottabb, — erényekben, jótettekben igen szegény. Pedig hol az erény virágai nem sarjadoznak, nem illatoznak : ott a bűn dudvája üti föl táborát; ezt hozza magával a termékenységre alkotott emberi szív természete. Nézzünk körül pártatlan szemekkel, és vizsgáljuk a mosolygó arcak vonásait közelebbről, vizsgáljuk az annyi csókokkal halmozott kezek foltjait: váljon a köteles gond viselésében és Istenküldötte szenvedések békés tűrésében mélyedének-e be azok; és váljon az ügyefogyott könyei- nek törlésében, a poijból való fölemelésében szenye- sedének-e be ezek ? 0 ne tovább ! A mit tapasztalhatnánk csak inkább lehangolna sőt leverne. Az önhaszonlesés, a nagyravágyás és élvhajhász^t borzasztóén megrutitotta korunkat. A nagy rész rövidlátó, e föld szűk kőre neki véghatár ; a fürge kezekben eszközül láthatjuk a kiválasztott célra az embert is ; a fáradhatlan lábak a földi boldogság délibábja után járnak; a fülek hamisak, nem hallják vagy legalább nem közlik a szívvel a tekintély s akönyör szavát de a kígyók sziszegését, bármilly halk legyen is, igen, még